Patricia Urquiola spanyol bútortervezővel Martinkó József beszélgetett 2004-ben.
Patricia Urquiola spanyol születésű formatervező három – négy éve robbant be a bútortervezés világelitjének legszűkebb körébe. Tavaly a Moroso lélegzetelállító standján nyűgözte le a trend vadászokat, idén a B&B XXXXX található központi kiállítótermének irodaszintjén válaszolt kérdéseinkre.
Egy sikeres formatervező nővel készülő interjú kézenfekvő nyitókérdése, hogy vajon miért is férfi központú napjaink designja?
Nagyon sok embertette már fel ezt a kérdést, de én egyáltalán nem tudom a választ. Számomra minden olyan magától értetődően történt. Nem igazán látom át pontosan, hogy az én generációmhoz tartozó nők miért is maradtak távol ettől a szakmától. Mi a stúdióban lehetünk akár nők vagy férfiak végeredményben mégiscsak egy egynemű, kicsi közösséget alkotunk.
Az elmúlt évben közöltünk interjút Matalie Crasette francia designerrel (OCTOGON 2003.) Õ egy kétszintes lakás-stúdióban munka közben neveli a gyermekeit. Nos, én nem tudnám ezt így csinálni.
Az én lányom most kilenc éves és hihetetlenül sokat ficereg. Egy percre sem áll meg. Amikor évente néhányszor mégiscsak eljut a tervező stúdiómba, mindig kever valamicske bajt. Én időnként egy édes, helyes, csöndes kiskutyát sem tudnék elviselni munka közben. Ezt ha problémának is tartom nekem kell megoldanom. A mai design egyébként is egy nagyüzem: minden folytonos mozgásban, változásban van. Azért vannak megoldások: én például Milánóban a lakásom közelében bérelem a stúdiót. Ez sok mindenben segít.
Mióta dolgozik a B&B Italiával?
Ez a harmadik évünk együtt.
Mi volt az első közös munkájuk?
Az első közös projekt állandó vicc tárgy azóta is, mert a cég egy nagyon konzervatív, szokványos formájú tárgyat kért tőlem. Számomra hirtelen az lett a legfontosabb kérdés, hogy sikeres lehet-e a párbeszéd köztem és a cég között. Ez pedig csak akkor derülhet ki, ha valami nagyon rám jellemző, nagyon erős designnel rukkolok elő. Ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból. Átnyújtottam tehát a csikkekkel csordultig telt hamutartómat az asztalról, mint legújabb elképzelésem egyikét. Értik? Nem értik? Mi lesz most? Rendben, menjünk tovább – mondták ők. Ok, akkor beszéljünk egy kicsit ezen elképzelés eleganciájáról! – mondtam én. Lassan megértették, hogy ironizálok és, hogy ők is lépéskényszerben vannak. Nem követelhetnek tőlem úgy dolgokat, hogy ne értenénk előtte szót.
Fontos az ön számára a humor?
Úgy gondolom a humor fontos eleme a személyiségemnek. Időnként nagyon ironikus tudok lenni, de a termékek tervei esetében ez nem mindig hasznos. A termék terveknél az ötlet sokkal fontosabb a puszta humorizálásnál. Például ebben az évben felkértek egy kissé burzsoá hangulatú szék tervezésére. Amikor erről a stúdiómban egy munkatársammal beszéltem, azt mondtam: „Toto, azt gondolom, hogy …” – csak Totonak hívjuk őt – „ha egy elegáns széket kell csinálnunk az óhatatlanul unalmas termék lesz. Sürgősen találnunk kell egy ötletet, ha ezt az unalmat el akarjuk kerülni.” A tipológiai kutatás során ezért fordult a figyelmünk a magastámlás székek felé, amelyek normális esetben már önmagukban burzsoá megjelenést kölcsönöznek, bár mostanában egyáltalán nem divatosak, frissek. Azon kezdtünk el dolgozni, hogy ebből a borzasztóan lehangoló alapformából kihozzuk a legkorszerűbbet, legterendibbet. Ez elkerülhetetlenül azt a látszatot kelti, hogy mi ironizálunk ezzel a derék, konzervatív formával. Ha megnézik az elkészült tárgyat azonban látják, hogy a végeredmény bármilyen trendi és felszabadult is, nem ölte meg az elvárt eleganciát.
Most mindenki a nagy olasz cégek, nagyvállalatok arculati és szerkezeti reformjairól, belső megújulásuk kényszeréről beszél. Hogy érinti ez a designereket, alkotó művészeket?
Ez természetesen nekünk is változási kényszer, de én szeretem a változást! Azt gondolom, hogy az emberekre általában pozitívan hat a változtatás kényszere, mert ekkor elgondolkozik a pillanatnyi helyzetén. A cég nyomást gyakorol ránk: a legjobbat kell nyújtanod, a legszínesebbet, a legszuperebbet. Ezt mindig hangsúlyozzák. Amit nagyon erősen akarsz, azt meg is tudod csinálni. És ez legtöbbször igaz is. Jelenleg a változásra, mint valami nagyon pozitív dologra tudok csak gondolni.
Ehhez egy cég esetében nagyon sok bátorság kell, hiszen rettentő sokat kockáztat a reformok erőltetésével. Ez most az eset a B&B–vel is.
Ez így van. Õk szinte alig tudják megsaccolni is akár, hogy ami a jövőben történni fog az jó lesz-e? Másfelől ez egy nagyszerű lehetőség a designereknek, hiszen minden lényegi változást nekik kell majd generálniuk a cégen belül. És ez ajándék egy tervező számára. Nem?
Ha már a változásokat érintettük, beszéljünk kicsit a stílus változásainak kérdéséről. Mi a helyzet az egyre izmosabb retró hullámokkal, hiszen az ma az érzésünk, hogy a tisztán geometrikus minimalizmus mára már teljesen a múlté?
Én sohasem viseltem el túl sokat a minimalizmusból. Milánóban tanultam a design szakmát és katalán vagyok. Természetesen fontos számomra, hogy amit csinálok az lényegi, hatásos és egyszerű legyen. De nem ennek a reprezentálása a formatervezés legfontosabb problémája. Sokan sokfelé terveznek jó és egyszerű tárgyakat anélkül, hogy közben a minimalizmus filozófiája hirdetnék. Azért a stílus trend egy furcsa dolog. Azt szoktuk mondani, hogy az újságírók, kritikusok, mint amilyen maga is jobban tudják nálunk tervezőknél, hogy mi is ami ma újszerű, érdekes. Mert mi sohasem tudjuk, hogy ha azonos hangulatba tervezünk az trend – e már. Az lehetne ebben a kérdésben számunkra a szlogen: mi értjük melyik lesz a jó és hatásos út, de nem tudjuk. Csak értelmezni vagyunk képesek a design logikáját, de előre tudni a sikert képtelenség.
Belsőépítészként is dolgozik?
Terveztünk több üzletbelsőt, de áll kültéri kioszkunk is, ami leginkább gyémánthoz hasonlítható elemekből építkezik. Ha összességében nézzük mi a formák összefüggéseit, relációkat keressük a térben. Az a helyzet, hogy mi folyamatosan három dimenzióban, háromszögben gondolkodunk. Távol áll tőlünk az oktogonális építészet (nevet!).
Fiatalok a stúdiójában?
Én egy múmia vagyok köztük. Csak egy kollégám van az én korosztályomból. A többiek mind fiatalabbak. Mi egy kicsit olyanok vagyunk, mint egy csoport, egy kicsit, meg mint egy család.
Sztártervezők rendszerint nem beszélnek ilyen sokat a stúdió többi tagjáról. Ön mintha külön is nyomatékosítaná az ő szerepüket.
Nagyon fontos dolog az, ha van elég tered rendszerezni és elválasztani a saját munkádat a többiekétől. Nekünk az irodába nem jutott elég nagy hely. Ez fizikailag egy kicsi stúdió, így hát mindenki szinte folyamatosan hozzáér a másikhoz. Minden összemosódik. Szellemi értelemben is. Mindenki inspirálja a másikat, hiszen egyetlen szobában dolgozunk. Ha egy nagyobb munkatérbe kerülsz, hajlamos leszel a különutak keresésére, egyénieskedő megoldások hajszolására.
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2004/04-es lapszámában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
