Ország-városozáskor mindig jól jött még egy A betűs ország tartalékba, esetleg felsejlenek még Magyar László Afrika-kutató utazásai a tíz Magyarország méretű Angolával kapcsolatban, de ezen kívül valószínű nem sokkal tud többet az átlagember erről a közép-afrikai országról. Pedig a legújabb kori gazdasági térképekre olajtartalékai miatt felkerült Angola a földrész egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke, ami mágnesként vonzza a világ minden tájáról érkező befektetőket. A néhány éve Lisszabon és a volt portugál gyarmat között ingázó Pedro Appleton, a Promontório építésziroda társtulajdonosa az alábbi cikk megírása előtt sokat mesélt nekünk a legújabb toronyházukról és a kontextus megértéséhez szükséges lubangói mindennapokról.
Ország-városozáskor mindig jól jött még egy A betűs ország tartalékba, esetleg felsejlenek még Magyar László Afrika-kutató utazásai a tíz Magyarország méretű Angolával kapcsolatban, de ezen kívül valószínű nem sokkal tud többet az átlagember erről a közép-afrikai országról. Pedig a legújabb kori gazdasági térképekre olajtartalékai miatt felkerült Angola a földrész egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke, ami mágnesként vonzza a világ minden tájáról érkező befektetőket. A néhány éve Lisszabon és a volt portugál gyarmat között ingázó Pedro Appleton, a Promontório építésziroda társtulajdonosa az alábbi cikk megírása előtt sokat mesélt nekünk a legújabb toronyházukról és a kontextus megértéséhez szükséges lubangói mindennapokról.
Szöveg: Cser Brigitta, Németh Balázs
Építész: Promontório Arquitectos
Fotó: Fernando és Sérgio Guerra (FS & GS)
Bár a vidéken már a XVII. században megjelentek az első európaiak, a település története formálisan nagyjából 130 éve kezdődött. Az egykor párszáz házzal alapított, 1923 óta városi rangú, ma már százezres lélekszámú Lubango a Közép-Afrikai fennsík északi peremére épült, több mint 1700 méter magasságban. Emiatt hiába az Afrikáról a fejekben élő sztereotípia, itt télen bizony hideg van és nyáron sincs szárazság, sőt, minden dús zöld a számtalan folyónak, forrásnak köszönhetően.
A környék első telepesei címért a búrok és madeirai portugálok versenyeznek, a város előtörténetében hol az egyik, hol a másik népcsoport dominánsabb. Lubango végül a XIX. század második felében az egész régióval együtt az Angola nevű portugál gyarmat része lett és az is maradt, egészen a gyarmati háborúkat lezáró 1974-es szegfűs forradalomig.
Portugál gyarmatnak lenni a ’30-50-es években a Portugáliában divatos építészeti eszmék importálását is jelentette: Lubangóban megtalálható a salazari diktatúra, az Estado Novo összes építészeti paradigmája a lisszaboni Cristo Rei szobortól kezdve a Senhora do Monte kilátó-kegyhely szakasztott másáig, csak kicsiben. A kor portugál városépítési elképzelései szerint a trópusi gyarmatokon a kertvárosi modellt kellett követni, ennek az ideálnak a jegyében vázolták fel a város szerkezetét – szerencsére, mert így lett Lubango az ország egyik legszebb, legzöldebb városa. A belváros a lisszaboni Baixa struktúráját követi: hosszú párhuzamos és rövid keresztutcák, travessák hálója. Az épületek stílusán ott a ’40-es évek portugál építészeti kettősségének lenyomata, vagyis a nemzeti és monumentális vonalat képviselő Português Suave és a formabontó nemzetközi modernizmus itt is ugyanúgy együtt él, mint az egykori anyaországban. Az előbbit az alacsony beépítésű lakóházak és hivatali épületek között kell keresni, az utóbbi a lakóházak közül helyenként kiemelkedő toronyházakra jellemző.
A függetlenség utáni polgárháború idején ezek a modern toronyházak mostoha sorsra jutottak, előbb csak tovább osztották a lakásokat egyre kisebb egységekre, majd fokozatosan megszűntek, eltűntek az intenzív fenntartást igénylő elemek, mint a felvonók vagy egész egyszerűen a nyílászárók. Mai állapotukban ezek a házak gyakorlatilag függőleges bádogvárosok.
A Promontório építésziroda által tervezett toronyház a legújabb magasépület Lubangóban. Rendezési terv a szó általunk használt értel-mében nincs, helyette a tervek egyéni elbírálás alá kerülnek, tömegvázlat és műszaki adatok alapján. Ha az utcában van már egy magasház, az határozza meg a közvetlen környék maximális magassági kótáját. Itt volt, nem is egy, mert ez a bairro egy kialakult és stabilizálódott szövetű városrész, közel a főtérhez, látótávolságra a legfontosabb modernista épületektől.
A megbízó az elmúlt évtized gazdasági fellendülése által katalizált új életformához – a magasan képzett és nagyon elfoglalt alkalmazottak mindennapjaihoz – építtetett keretet: egy épületen belül van minden funkció, lakás, irodák, valamint kereskedelem és szolgáltatás. A lakóegységek felülre, bank és boltok passzázsszerűen a földszintre, az irodák a kettő közé épültek, a saját parkoló a pinceszinten van.
A lakások mérete sokféle, a garzontól a kétszintes, ötszobás penthouse-ig széles skálán mozog. A legfelső szinten találhatók a mosószobák és a jellegzetes, drótkerítéses szabadtéri ruhaszárító kalitkák, valamint a gépészeti helyiségek. A házhoz saját generátor is tartozik, mert 5-6%-os GDP-növekedés ide vagy oda, a 27 évig tartó polgárháború hatása még mindig érezhető, így viszont az épület áramellátása a városi infrastruktúrától független.
A barna homlokzat előképe a vernakuláris, Afrika szerte elterjedt építészeti elem, a vetett sártégla. Ezekből nincs két egyforma, egymás mellé helyezve sohasem zárnak szorosan, ez a tulajdonság eltúlozva, felnagyítva, volt az itt-ott megjelenő transzparens részek alapja. Mögéjük a légkondicionálók kerültek, a nyílások szerepe az átszellőztetés.
A belső terek nyersanyagai lehetőség szerint helyiek: a benje-fa padló cabindai, a gránit kőfelületek lubangóiak. Az angolai ipar néhány ágazata képes állandó minőséget termelni, de számos részlet – alumínium nyílászárók, kilincsek – portugál importból származik azért, hogy megfeleljen a megbízó által támasztott igényeknek.
A fotókon jól látható ez az épületekre, a lakókra és az országra-városra is jellemző minőségi kettősség, a pontszerűen megjelenő jólét és a háttérben futó hétköznapi minimum. Ráadásul az urbánus patchwork legegzotikusabb elemét, a mamuíla népcsoport majdnem meztelen árusainak látványát hozzá kell képzelnünk a lubangói utcaképhez, ugyanis a motorjaikra büszke fiatalokkal ellentétben nem hagyják magukat fényképezni.
Vezető tervező: Promontório Arquitectos (Pedro Appleton)
Munkatárs: Bruno Cardoso
Tervezés: 2010
Kivitelezés: 2013
Beépített összes alapterület: 5800 m2
Bekerülési költség: 5,5 millió euró
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON 2014/6 -os lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 114 - 2014/06. lapszámában
A lapszám tartalmából:
16 év után teljesen új arculattal jelent meg az OCTOGON magazin legfrissebb száma. A megújult lapban most egy 16 oldalas Várkert Bazár melléklet található, valamint egy extra, bő 80 oldalas FTC-stadion-Groupama Aréna melléklet kíséri.
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
