Családi örökségből virulens és fontos vállalkozás, avagy egy 60 éves lakóházból lett szálláshely az egyik legszebb hazai hegyvidéki kiránduló- és nyaralóhelyen, a Mátrában.
Családi örökségből virulens és fontos vállalkozás, avagy egy 60 éves lakóházból lett szálláshely az egyik legszebb hazai hegyvidéki kiránduló- és nyaralóhelyen, a Mátrában.
Andor bácsi egy olyan generáció tagja lehetett, akinek az élete a kelet-európai történelem sokszor kegyetlen „szeszélyei” folytán kalandosra sikerült. A második világháborút követően a Nagyvárad közeli Félixfürdőről telepítették ki Kisterenyére, majd onnan került Mátraszentimrére, ahol postamesterként dolgozott (innen tehát a szálláshely neve). Andor bácsi háza 1955-ben épült vályogból és kőből, az örökösök, a bácsi rokonai jó ízléssel, tiszteletreméltó mód nem az épület lebontása, hanem megtartása, felújítása mellett döntöttek. A postamester háza szálláshely ma már, amiben az egykorvolt eredetiekhez hasonló tárgyakkal, bútorokkal, postai kiegészítőkkel hoztak létre kortárs (korszerű anyagok, egyedi szerkezetek, történetmesélős koncepció) enteriőrt, 150 négyzetméteren.
A belsőépítészetet, az enteriőr- és az arculattervezést egyaránt Kiss Miklós kezébe adták, ez egyértelmű garancia volt arra, hogy egységes, minden részletre kiterjedő designkoncepció szülessen. A lehetőségekhez mérten tágas, a szorosan vett funkcionalitást a narratív előadásmóddal nagyszerűen ötvöző terek születtek.
Strapabíróak, jól használhatóak, egyúttal egy kor, a 60-as évek meghatározói a zöldkárpitos klubfotelek a társalgóban, de hasonlóan komfortos, egyszersmind a hegyvidéki környezetre utalóak a szomszédos léces háttámlájú karosszékek: első pillantásra számomra az 1900-as évek elején Thomas Lee tervezte Adirondac (hegyi) székek rokonai. Se szeri, se száma a falusi életmódra, valamint a postára utaló berendezési és használati tárgyaknak.
Zománcos szűrőtálból, locsolókannából, vödrökből lett mennyezeti és asztali lámpák, szekrénynek remek postai trezorok (postás piktogrammal dekorálva nyilván), mindenféle méretű és korú telefonok, szépírásos, bekeretezett üdvözlőlapok – és a sor még folytatható. Számomra mindezeken fölül a belsőépítészeti részletek pontossága figyelemreméltó, mások mellett a pajtaajtó jellegű belső tolóajtók, illetve az egyik vendégszobából megközelíthető háló-galéria lépcsőfeljárója: ennek lécezett kialakítása, felöltöztetése már kipróbált, bevált eljárás, hiszen ez a könnyed, szemrevaló struktúra a tavaly bemutatott szegedi Emmaroz (OCTOGON 2014/8) szabóságot és szalont hasonlóan karakteressé varázsolta.
Szöveg: Molnár Szilvia
Belsőépítészet, enteriőrterv, arculat: Kiss Miklós
Fotó: Jaksa Bálint
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2015/7-es lapszámában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
