Vadas József új kötetéről

Vadas József munkája – túlzás nélkül állíthatóan – hiánypótló, amely mind a szűkebb szakmát, beleértve az oktatást, mind pedig a téma iránt érdeklődőket egyaránt megszólítja.

Szöveg: Novák Piroska
Olvasási idő: …

Ha alaposan szemügyre vesszük Vadas József könyvének borítóját, akkor némi zavart érezhetünk: a főcímben az iparművészet fogalmának szereplése már önmagában is számos kérdést vet fel, és megtévesztően behatárolja tárgykörét. Ezzel szemben a címsorok alatt található grafika sokkal többet ígér: egy karosszéket látunk, amely négy különböző bútorból adódik össze, így Borz Kováts Sándor, Kozma Lajos, Mikó Sándor munkáiból és a Vaszary János által tervezett „virágcserepes” kárpitszövetből Jámbor Lajos székén. Ez az összeadódás –, mely a könyvben azután megismétlődik a Falus Elek, Zsolnay Júlia, Báthory Júlia és Rippl-Rónai József dekorterveiből, illetve alkotásaiból kikerekedő medalion formájában – jól kifejezi, hogy a kötet átfogó történeti ívet kíván megrajzolni, egyúttal azt is megmutatja, hogy témája több az iparművészetnél.

Bevezetőjében Vadas József megmagyarázza a választott címet: „Az elmúlt közel százötven év esztétikai igénnyel vagy leleménnyel megformált tárgyi emlékeit összességében és egyaránt iparművészetnek nevezzük, akkor is, ha nem egy mű/munka kapcsán éppen arra kell majd rámutatnunk, hogy technológiailag és szemléletileg végletesen különböznek egymástól.” (9. p.) E magyarázat nem csupán a benne foglalt engedmény miatt vitatható, hanem azért is, mert a szerző idézi a skót Stuart Pugh definícióját a totális designról, melynek egyik értelmezésében a design kiterjesztett fogalmába – tervezett környezet – maga az iparművészet is integrálódik, így tehát nem tekinthetőek egymás szinonimáinak. Vadas József munkája a magyar design történetét dolgozza fel, még akkor is, ha az címében a magyar iparművészet történetéről szól.

A választott cím és a bevezető gondolatok ugyanakkor nem kisebbítik, és nem tompítják a 13 fejezetre tagolt munka érdemeit: a történeti diskurzusok és összefüggéseik feltárását, továbbá a történeti folyamat hiteles és alapos, tényszerű és objektív rekonstruálását. A szerző a századfordulós díszítőművészet, a historizmus, a nemzeti (ön)reprezentáció és a terve-zőképzés indulásának kérdéseitől egészen a 2000-es évek kreatív iparágainak és designorientált kisvállalkozásainak bemutatásáig jut el. A tárgyalt időintervallumban olyan kiválóan megírt fejezetek sorakoznak, mint például az 1954-ben bevezetett kétezrelékes törvény hatására újjáéledő és a modernizmus irányzataiban meglepően nagy szabadságot élvező díszítőművészet vagy az 1960-as, 1970-es években formálódó stúdióművészet, amely egyrészt – akárcsak napjainkban – összemosta a határt az autonóm és alkalmazott műfajok között, másrészt az anyagokkal és technikákkal való kísérletezés révén meg is újította azokat. Magától értetődő és triviális megállapítás, hogy a szerző azokban a fejezetekben a leghitelesebb, melyeknek eseményeit már kortárs szemtanúként élte, kísérte végig. Vadas József figyelmes és rendszeres olvasóiban itt néhol felidéződhetnek éleslátó kritikái, melyeket a könyv kitűzött céljai érdekében mellőzni kényszerült. Ezek forrásait az összefoglaló és a kötetben szereplő, meghatározó alkotókhoz mellékelt irodalomjegyzékben találhatjuk meg – e gesztussal a szerző a bevallottan szerény képanyagot is ellenpontozni kívánta.

Vadas József munkája – túlzás nélkül állíthatóan – hiánypótló, amely mind a szűkebb szakmát, beleértve az oktatást, mind pedig a téma iránt érdeklődőket egyaránt megszólítja. Kötetével Vadas József példaértékűen és követendően sokat tesz a magyar designtörténet – számos hiátussal és vakfolttal küzdő – tudományos igényű feldolgozásáért, továbbá a design szerepének és fontosságának tudatosításáért és legitimálásáért.