128
2016/4 LAPSZÁM

Interjú Anders Lonkával Budapest talán legizgalmasabb városfejlesztési koncepciójáról.

• Szöveg: Martinkó József
• Olvasási idő: …

Budapest talán legizgalmasabb városfejlesztési koncepcióját ismerhette meg a közvélemény néhány héttel ezelőtt. A városvezetők, újságírók, építészek és urbanisták számára azért is rendhagyó volt a BudaPart városrendezési tervének (masterplan) megismerése, mert idehaza szinte egyedülálló módon külföldi építészirodát bízott meg azzal a hazai tulajdonú Market Csoport és a Constellation Hotel Holding, hogy egy összességében 54 hektáros, de 65 százalékban park- és vízfelülettel rendelkező terület beépítési koncepcióját megalkossa. A 2006-ban alapított dán ADEPT építésziroda vezető tervezőjét és társalapítóját, Anders Lonkát kérdeztük egyebek mellett a tervezési folyamat első üteméről. 

Martinkó József: Be tudnád mutatni, kérlek, magadat és az irodát?

Jelenleg tizenöt fős az irodánk, de hárman, régi barátok alapítottuk meg a stúdiót. Először az egyetemen találkoztunk, később különböző országokban tanultunk és dolgoztunk végül 2006-ban alapítottuk meg az ADEPT-et. Az elmúlt tíz évben egy kicsi építészirodából mára az egyik meghatározó fiatal koppenhágai irodává fejlődtünk.

Hol tanultad az építészetet?

Az aarhusi építészeti egyetemen tanultam, miként a többiek is (Arkitektskolen Aarhus – szerk.), később pedig Rotterdamban, New York-ban és Berlinben szereztünk gyakorlatot. Sok dán kollégánk van jelenleg, de természetesen a világ minden részéről érkeztek hozzánk építész munkatársak.

A BudaPart esetében, hogyan ment a kiválasztási folyamat?

Ahogy én tudom, első körben tizenhét irodát hívtak meg a beruházók portfólió-megtekintésre, ezután 3-4 irodát hívtak meg Budapestre, hogy prezentálják a várostervezési elképzeléseiket, beszéljenek arról, hogy miképpen is állnának hozzá a feladathoz. 

Elég csak a világhírű dán BIG-re (Bjarke Ingels Group – szerk.) vagy a dán építészek kínai projektjeire gondolni, hogy megfogalmazódjék a kérdés: Mi a fiatal, dán építészet titka?

Nagyon erős iskoláink vannak Dániában. Két építészeti egyetem is működik és mind a kettő nagyon magas színvonalat képvisel. Mivel rengeteg az építészhallgató – és így az építész is – nagyon sok pályázat is van. Az egyetemet végzettek körében van a legnagyobb munkanélküliség Dániában, 22-25 százalékos, tehát az építészek körében is elég nagy a munkanélküliség, ami kemény versenyt és kiválasztást jelent. Helyileg is nagyon nagy a verseny, és a helyi pályázatok egyben jó gyakorlati terepet is nyújtanak ahhoz, hogy nagyon jó eredményeket érjenek el az építészek a nemzetközi szinten is. Mindeneken fölül persze Dániában elképesztően erős hagyománya van az építőművészetnek és a design kultúrának.

Gondolom, ehhez hozzájárul az is, hogy Koppenhága egy multikulturális, nyitott közeg és ez a nyitottság az irodák működésében, gyakorlatában is tükröződik

.

Igen, vannak nagyvárosok, melyek hatalmas vonzást jelentenek Európában. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt mindenki Londonba vagy Berlinbe költözött, de most szerintem Koppenhága válik egyre inkább kulturális centrummá Európában. Itt rengeteg érdekes iroda van. Dániába, így a különféle irodákba sok tehetséges fiatal építész jön a kontinens legkülönbözőbb részeiről. Naponta öt-tíz új jelentkezés érkezik az irodánkba.

Néhány évvel ezelőtt Velencében, az építészeti biennálén a dán építészet, pontosabban a dán építészet globális megjelenése volt az egyik kiemelt téma. A BIG rengeteg projektet mutatott be Dániától az USA-n át Kínáig. Egy nagyon kicsi ország rengeteg helyre exportál építészetet. Jó prezentáció volt arról, mi is a dán építészet ereje és mik a lehetőségei. Most Budapesten vagyunk. A BudaPart koncepciója lenyűgöző, illetve biztosan sokan gondolják majd azt, hogy a masterplan kulcspontja a magasház megépítésére vonatkozó elképzelés. Ez a ház valóban egyedi lenne Budapesten.

A terv kulcspontja igazából nem a magas épület. Hanem éppen fordítva, ugyanis egy magasház megépítésének több sarokköve van, amikből logikusan következhet akár egy magasház megépítése is. Dánia valóban kicsi területű ország, ezért nagyok a tapasztalataink a nagy sűrűségű, ugyanakkor élhető és természetközeli lakókörnyezet megalkotásában. Sok tapasztalatunk van abban is, hogy egy-egy intenzív fejlesztés az egész városra pozitív hatással lehet, nem csak a közvetlen szomszédságára. Mi itt egy olyan városrészt képzeltünk el, ahol jó élni, ahol kiegyensúlyozottak a szomszédsági viszonyok, organikusan egymásra épülnek a különféle funkciók és valódi városi működést tapasztalunk. A célunk tehát nem egy egyedülálló építmény létrehozása, hanem egy élhető, vízparti városrész megalkotása volt. Amikor ezt a szituációt elemeztük, majd kiértékeltük az eredményeket, akkor éreztük annak a fontosságát, hogy a beépítés kifusson a Dombóvári útig, vagyis egy nagy közösségi infrastruktúrával érintkezzen. Ez teremtette meg végül azt a helyzetet, amibe akár egy magasház is beilleszthető. 

Budapesten a magasház téma inkább kulturális kérdés, mintsem mérnöki. Buda és Pest topográfiája okán itt a sajátos városi formakészlet került egyensúlyba, amit nem volna okos megbolygatni. A 2000-es évek vége magasház vitájának eredményeként végül született egy konszenzus, hogy a Hungária gyűrűn kívül építhetnek magasabb házakat. A Lágymányosi-öböl a Hungárián kívül van.

Koppenhága és Budapest között sok hasonlóság van, ezért is volt előnyünk a többi építészhez képest. Nekünk is van történelmi belvárosunk sok gyönyörű régi házzal és kevés magas épülettel. Szerintem ennek elegendő alapnak kell lennie, legalább ahhoz, hogy beszélgessünk erről a kérdésről. Budapest is olyan kihívások előtt áll, mint Koppenhága. Sok ember kiköltözik a belső magból és egy fenntarthatatlan városi struktúra van kialakulóban. Emiatt fontos, hogy más irányokba is nyissunk a fejlesztések terén. Végeredményben a magasabb épületeknek egy erről a változó településszerkezetről, változó városi kultúráról és életmódról szóló eszmecsere részévé kell válnia.

Fejlesztő: Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. Megvalósítás: Market Csoport
Masterplan: ADEPT (Anders Lonka, Martin Lauresen, Martin Krogh)

A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2016/4-es lapszámában.