A pályázaton az elmúlt két évben megépült családi házak, nyaralók és a maximum 4 lakásos lakóépületek tervezői mérettethetik meg munkáikat.

Április 20-ig nyújthatják be munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői az idei Év háza pályázatra. A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázat két kategóriájában a 600 - 600 000 forintra növekedett fődíj mellett, idén több különdíj is gazdára vár. A pályázatot idén az építőipar egyik legnagyobb építőanyag-gyártója, Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatja be.

Az Év háza pályázat mára a magyar építészeti közélet részeként, annak legjelentősebb szervezeteinek és szövetségeinek a támogatásával, valamint a legelismertebb építészek zsűriben való közreműködésével 10. alkalommal keresi a példamutató építészeti teljesítményeket – 2020-ban a családi ház és kis társasház kategória mellett ismét középület kategóriában is. A díj az elmúlt évtizedben a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építész szakmai elismeréssé vált.

"A legutóbbi díjátadó atmoszférája ismét megmutatta, hogy az Év Háza több mint egy építészeti pályázat. Amellett, hogy az elmúlt tíz évben az építészek egyik meghatározó éves kitüntetése lett, egy olyan éltető platform mely már sokakat összeköt a szakmai szálakon túl is. Nagy várakozással állunk az idei megmérettetés elé is. A tavalyi színvonal és visszajelzések alapján további bővülésre számítunk a nemrég bevezetett középület kategóriában, mely tovább erősíti a pályázat rangját és szakmai presztízsét."- mondta Szoják Balázs, nívódíjas építész, a pályázat kurátora.

Idén Noll Tamás követi a pályázat elnöki pozíciójában Dévényi Sándort, aki Nagy Tamás és Cságoly Ferenc után, öt évig látta el ezt a feladatot. A pályázat kurátora továbbra is számít Dévényi Sándor véleményére, aki idén társelnöki pozícióban értékeli a beadott műveket. 

Az országos, nyílt és nyilvános Év háza pályázaton az elmúlt két évben megépült családi házak, nyaralók és a maximum 4 lakásos lakóépületek tervezői mérettethetik meg munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületeket is górcső alá veszi a neves zsűri.

A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek mind esztétikai, mind környezeti, mind pedig gazdasági szempontból példaértékűek. Az Év háza díj jellegzetessége, hogy az fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára sem elérhetetlen pénzdíjas pályázat.

  • A pályaművek beadása: 2020. április 20. 16 óra
  • Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2020. szeptember 25-én
  • A pályázati nevezési díj összege bruttó 10.000 Ft/pályamű



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Idén is kiosztják az Év háza pályázat díjait

Idén is kiosztják az Év háza pályázat díjait

Két abszolút fődíjat, valamint két szakmai és öt támogatói különdíjat osztanak ki.

Üres szoborfülke kiadó!

Üres szoborfülke kiadó!

Pályázz üres szoborfülkére!

Egyszerű, mégis merész: ház a dióligetben

Egyszerű, mégis merész: ház a dióligetben

A Konkrét Stúdió családi háza nélkülöz minden felesleges dolgot, mégis roppant szerethető.

Hirdetés