Gyula Város Önkormányzata ötletpályázatot hirdet GYULA VÁROS, KÖRÖS-PARTI „TERASZ” KÖRNYEZETRENDEZÉSI TERVEZÉSÉRE témában.

Az ötletpályázat tárgya:

Gyula belváros Élővíz-csatorna menti „Vendéglátó-terasz”, a belvárosi Kapus-hídtól keletre, a csatorna északi oldalán lévő partszakasz.

Az ötletpályázat célja:

Gyula történelmi belvárosának központján folyik át a valamikori Ó-Fehér-Körös, ma Élővíz-csatorna. A folyón átvezető műemléki téglahíd mellett, a part északi oldalán épült 2006-ban az 1986-ban megtervezett vendéglátó terasz. Megépítése óta a környező vendéglátó létesítmények nem vették használatba. Állaga romlik, látványa elhanyagoltságot és gazdátlanságot sugall, az időközben felújított környezetéhez már nem illeszkedik.

A város szándéka, hogy az Élővíz-csatorna partján növelje a gyalogosforgalmat, és vonzóvá tegye mind a helyi polgárok, mind a turisták számára. Ezt a gyalogos útvonalként használatos területen, a Körös-parton meglévő természeti-, és épített környezeti értéke kiemelésével, fejlesztésével, a környezet minőségének emelésével, új attrakciók – oda illő új funkciók – létrehozásával lehetséges és szükséges elérni.

A kiíró tervpályázat útján keresi a legjobb tervmegoldást és ez alapján a legszínvonalasabb környezetrendezési változatot.

További részletek ide kattintva érhetőek el.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Sencsent körülölelő hegyekre is reflektál a ZDA futurisztikus Tenger Kapuja terve

A Sencsent körülölelő hegyekre is reflektál a ZDA futurisztikus Tenger Kapuja terve

A ZDA – Zoboki Építésziroda Sencsen Operaház nemzetközi tervpályázatán legjobbak közé válogatott terve.

Látogatóközpont lett az Almásy-kastély Stefánia-szányából

Látogatóközpont lett az Almásy-kastély Stefánia-szányából

Amint a járványhelyzet engedi, meg is nyítják az épületrészt a látogatók előtt.

Országos tervpályázat a tatai vár előterének kialakítására

Országos tervpályázat a tatai vár előterének kialakítására

A  művelődési ház és a volt rendelőintézet újragondolására kiírt pályázatot február 22-én hirdetik meg.

Hirdetés