Az egyik leghatékonyabb árnyékoló még ma is a redőny.

Az energiaárak növekedésével és az egyre jobban elterjedő környezettudatos életmóddal, illetve az alacsony energiaigényű épületek megjelenésével az árnyokolókkal szemben támasztott elvárások is egyre magasabbak, már nem elég az  erős napsütés elleni védelem, fontos a tökéletes szabályozhatóság, a jól paraméterezhető vezérlés is.

Az egyik leghatékonyabb árnyékoló még ma is a redőny, mely nyáron nem engedi felforrósodni az üvegfelületet, ezzel együtt az adott helyiséget, télen pedig egy plusz szigetelő légréteget képez a nyílászáró előtt. Azonban nyáron gyakorta felmerülő probléma, hogy a redőny nem enged be elegendő fényt. Erre remek megoldás ablakok esetében a redőnytokba épített napháló, mely elegendő mennyiségű fényt enged be, de meg is szűri a nap sugarait, még az üvegfelület előtt. Modernebb megjelenésű épületek kedvelt árnyékolója az alumíniumzsalúzia, melynek lamellái billentésével finoman tudjuk szabályozni a bejutó fény mennyiségét.

A fent említett árnyékolók motorizálása, automatizálása nagy segítséget nyújthat. Ez nemcsak a felhasználó kényelmét szolgálja, hanem az energia-megtakarításban is jelentős szerepet játszik, hiszen jól konfigurált vezérléssel, megfelelő érzékelőkkel rendkívül hatékonyan működtethetjük otthonunkat.  

Az árnyékolókba épített motorok kezdetben csak a kényelmet szolgálták, ezzel szemben napjainkban a motorok szerepe túlmutat ezen a funkción. A napellenző-motoroknál gyakori igény, hogy a vásznat ne csak motorral, hanem szükség esetén kézzel is be lehessen tekerni. Így vihar mellett bekövetkező áramszünet esetén a kinyitott napellenzőt a motorból kiálló hajtószemen keresztül egy kurbli segítségével a tulajdonos be tudja húzni, az árnyékolót nem fogja letépni a szél. Redőnyök esetében nem a manuális működtetés lehetősége a legfontosabb extra funkció, sokkal gyakoribb probléma, hogy valamilyen tárgy (virágcserép, ottfelejtett játék stb.) a redőny útjában marad leengedéskor vagy télen a záróléc odafagy a párkányhoz, padlóhoz. Ezek az akadályok a redőny károsodásához is vezethetnek. Megelőzésükre lettek kifejlesztve a nyomatérzékelős redőnymotorok (pl. Somfy Oximo RTS vagy Royaltech RE), melyek akadály esetén automatikusan magállnak.



A motorizáció, illetve automatizáció fontos része a vezérlés. Az automatizáció igen széles sávon mozog, a legegyszerűbb programórától a legösszetettebb épületvezérlésig. Az árnyékolók vezérlését energia-megtakarítás szempontjából vizsgálva alkalmazható pl. egy egyszerű programórás vezérlés, melyhez szükséges az adott ingatlan benapozási ismerete, hogy mely napszakban, mely nyílászárót kell megvédeni a nap sugaraitól nyáron vagy épp hol tudjuk beengedni azt télen, kihasználva a nap energiáját. Ez a fajta vezérlés azonban csak részleges megoldást nyújt, hiszen figyelmen kívül hagyja az aktuális időjárást. Alumíniumzsalúziák és napellenzők esetében hatékonyan támogathatja a vezérlést a fény- és szélérzékelő automatika, illetve gyakorlatilag minden árnyékoló típusnál a fény- és hőmérséklet-érzékelő. Egy megfelelően árnyékolt ingatlannál, jól kalibrált épületvezérléssel (nyáron a klíma, télen a fűtés tehermentesítésével) éves szinten jelentős energiát, ezzel pénzt spórolhatunk meg.

További információ: www.jozsa.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Praktikus, esztétikus és intelligens árnyékolók
  • 2021-05-11 09:13
  • Deco

Praktikus, esztétikus és intelligens árnyékolók

Fény-, hő- és zajvédelem.

Redőnyszerelés városi támogatással Bécsben

Redőnyszerelés városi támogatással Bécsben

1500 euró támogatást ér a lakások utólagos árnyékolása. 

Előtérben az árnyékolás
  • 2020-06-13 18:00
  • Deco

Előtérben az árnyékolás

Az új árnyékolók felveszik a kesztyűt a szélsőséges időjárással.

Hirdetés