Szockortárs. 

Szöveg: Pleskovics Viola
Belsőépítészet: Szegő Gábor, Hitka András
Fotó: Filep Krisztina

A feladat: kiadásra szánt apartmant teremteni a főváros felfedezőinek. Nehéz műfaj, ahol a lakásnak valódi otthont kell nyújtania egy rövid időre, egyúttal fontos, hogy hazánkról is mondjon valamit. Szegő Gábor és Hitka András belsőépítészek úgy döntöttek, történelmünk egy szeletének karakteres életérzését osztják meg vendégeikkel. Socialist Memories, e hívószavak mentén született a Europe’s Heart Apartment jól körülhatárolható és attraktív stílusa. A szocialista 40 év ismerős bútorvilágát progresszív módon vitték egy felettébb komfortos és kortárs belvárosi fészekbe, mely négy hálószobája és két konyhája, akár kilenc vendégnek is szállást nyújthat Budapest lüktető központjában.

fotó © Filep Krisztina

Az 1960-as és ’70-es évek itthon jól ismert darabjai képviselik az autentikus atmoszférát, melyeket egyedi tervezésű mai berendezések egészítenek ki, mint például a robosztus franciaágyak. Struktúrájukat bontott gerendákból alkotott tömörfa alkotja. Csiszolt éleiket látszólag, mintha az idő koptatta volna. Az ágyak körül csoportosul a lakás gazdag tárgykultúrája, a kor bútorai mellett tipikus kiegészítők, dísztárgyak, de még a dísznövények is a retró légkört idézik - visszatérő dekorációs elem a szocialista kitüntetés.  Impulzív látvány a falak festése, kopott, akár penészes kültéri vakolatok vízióját hozzák el megkapó, meleg színeikkel, a falon kívül vezetett kábelezéssel készült lámpainstallációk épp erre a hangulatra erősítenek rá. Színekben vibrál az előszobából nyíló étkező. Gáti Anna és Gyarmati Ágoston festménye mellett kortárs graffitivel készült beépített szekrény teszi egyedülállóvá e teret, ráadásként még egy működő játékgép is szórakozásra invitál.

fotó © Filep Krisztina

Külön érdekesség, hogy a lakás galériaként is Gáti Anna és Szöllősi Tibor művészek képeit közvetíti a vendégeknek, a műveket akár megvásárolhatják, igazán unikális emlékkel távozva Budapestről. Megragadható szellemiség és játékos urbanizmus. Ízléses visszatekintés ez a múltba, mely utánzás helyett egy ismert korszak markáns jegyeit megragadva lelt jól meghatározott koncepcióra.

A szöveg nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazin 2014/8. -as számában. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Fontos, hogy minden összhangban legyen”

„Fontos, hogy minden összhangban legyen”

Interjú a STUDIO Ü duóval, Tücsök Esztivel és Szücs Bettivel.

Piaci viszonyok

Piaci viszonyok

ZHU & CO. kínai bisztró a Nagymező utcában. Cikkünk az OCTOGON 174-es (2022/2-es) lapszámából.

Digitális detox tábor a szentendrei Pap-szigeten

Digitális detox tábor a szentendrei Pap-szigeten

Gemov Nikolett diplomamunkája a KREA Design Iskola belsőépítész-enteriőrtervező szakán.

Hirdetés