A #25Project magyar sikert is hozott, melynek kapcsán a Nagymarosi Művelődési Ház közösségi termei november végétől új külsőt kapnak.

Az Annie Sloan festékek a bútorfelújítók körében fogalomnak számítanak. A brand névadó tulajdonosa 25 éve dobta piacra első termékeit, a negyedszázados évfordulót pedig rendhagyó módon ünnepli. Ez év tavaszán pályázatot írt ki olyan közösségek számára, melyeknek a terei megújításért kiáltottak, majd 25 nyertest hirdetett, vállalva azt, hogy festékekkel, ecsetekkel, bútorszövetekkel az enteriőrfrissítést segíti. 

A versengés hazai sikert is hozott, a 25 nyertes közé egy magyar pályázó, a Nagymarosi Művelődési Ház is bekerült, amelynek kis-és nagyterme két lépcsőben újul meg 2016 novemberében. A múlt hét végén a helyiségek székei kaptak új kárpitot a ’Jobb mint volt’ bloggere, illetve a ‘Manohuis Lányok’ tervei alapján, az előttünk álló hétvégén, november 26-27-én pedig a falakat színezzük át.

Mindkét aktivitás lakossági összefogás eredménye: számos önkéntes segítő vesz részt ugyanis a közösségkovácsoló programban. A project sikeréhez szükséges termékeket és a festékeket Annie Sloan és a Nemiskacat Látványműhely biztosítja. A eseményre szombaton 9-18-ig, vasárnap 9-16-ig várjuk a segítőket és a lelkes bámészkodókat.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Vályogrost és birkagyapjú a nagyvárosban

Vályogrost és birkagyapjú a nagyvárosban

Milyen szerepet kaphatnak a természetes anyagok a modern építészetben? 

Fehér színnel a klímakatasztrófa ellen?

Fehér színnel a klímakatasztrófa ellen?

Forradalmat hozhat a városok hűtésében egy amerikai kutatók által létrehozott fehér festék

A Finta Studio, az Abud, a Garten Studio és a Zaha Hadid Architects közös terve a Pázmány Campus pályázatán

A Finta Studio, az Abud, a Garten Studio és a Zaha Hadid Architects közös terve a Pázmány Campus pályázatán

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusa több szempontból is világok határán létesül. A tervezési területen vált léptéket és beépítési módot a városszövet. Korszakváltás határán áll maga az oktatás is, átértékelődnek a módszerek, kérdés tárgya az oktatás voltaképpeni helyszíne, nem beszélve a COVID helyzet kihívásairól, aminek következtében eddig soha nem látott gyorsasággal jelentek meg és terjedtek el új eszközök és megközelítéseket. A tervet az építészek leírásában közöljük.

 

Hirdetés