A VELUX Padlásból Tetőtér pályázat zsűrije egy budapesti, kétgyermekes családot és XV. kerületi házukat választotta ki a minta tetőtér-beépítés megvalósítására. (x)

Az 5 millió forint nyereményértékű, március elején meghirdetett Padlásból Tetőtér pályázat zsűrije a felkért szakértők által összeállított szempontrendszer alapján egy budapesti, kétgyermekes családot és XV. kerületi házukat választotta ki a minta tetőtér-beépítés megvalósítására. A pályázat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a padlásra, mint a lakótér bővítésének kézenfekvő, gazdaságos és rövid kivitelezési igényű lehetőségére.



A vállalat a nyertesek családi házában a minta-tetőtér kialakításával követendő példát kíván mutatni, és tanáccsal szolgálni mindazoknak, akik tetőtér-beépítésben gondolkoznak. A tervezési és a kivitelezési folyamat teljes dokumentálásával és bemutatásával a cég úttörő szerepet vállal, mivel eddig hasonló kezdeményezésre nem volt példa hazánkban. 

„A Padlásból Tetőtér pályázatra közel 200 regisztráció érkezett” – mondta Kárpáti Marianna, a VELUX Magyarország Kft. marketing vezetője, a pályázat felelőse. „Ez a szám jól tükrözi, hogy számos olyan családi ház van Magyarországon, amelyben a lakók számára a tetőtér vonzó és élhető lakóteret jelent. A VELUX cég által felajánlott 5 millió forint egy átlagos, kb. 80 négyzetméteres tetőtér-beépítés teljes költségvetésének hozzávetőlegesen a felét teszi ki. Nagyon örülök, hogy a Szarvas család pályázata alapján Budapesten, a XV. kerületi házukban megtaláltuk az ideális minta tetőtér-beépítés helyszínét.”



A pályázat kiírója az elindításkor azt feltételezte, hogy a pályázat elsősorban a nagyobb településeken élők figyelmét kelti majd fel, de mivel a kisebb falvakból is sokan érdeklődtek, ezért módosította a pályázati feltételeket, hogy számukra is biztosíthassa a lehetőséget. A benyújtandó dokumentáció elkészítésekor a kivitelezés várható időigényének és költségének megbecslése sokaknak okozott nehézséget. Viszont éppen ezek az elvárások segítették a pályázókat a tetőtér-beépítés „következményeinek” felmérésében és a valós terhek megismerésében.A nyertesek kiválasztásakor a kiírásban meghatározott megvalósíthatósági vizsgálatot több ház esetében lebonyolították, hogy kiszűrjék azokat a kockázatokat, amelyek veszélyeztethetik a minta tetőtér-beépítés tervek szerinti megvalósítását. 



„Éppen a tetőtér-beépítéssel kapcsolatban keresgéltem az interneten, amikor felfedeztem a VELUX cég pályázatát, és rögtön azt gondoltam, ez talán segíthetne nekünk” – mondja Ferenc, a nyertes család feje. „Amikor 2010-ben megvettük ezt az 1920-as években épült házat, már akkor szerettük volna a padlást is beépíteni, de akkor a ház felújításával csak a födémig jutottunk. Mostanra, hogy bővült a család, már a két lányunk miatt is célszerű lett a lakótérnövelés, de a telkünk már így is a beépíthetőség határán van, így csak felfelé terjeszkedhetünk. A pályázatban kiírt önrész érthető és célszerű, mivel így még jobban sajátunknak érezzük a beépítés folyamatát. Évekkel ezelőtt kétféle lakáscélú elő-takarékosságba kezdtünk, ezek mostanra járnak le, így megvan a szükséges önrészünk.”

„Azért is örültünk a VELUX pályázatnak, mert így a határidő miatt kénytelenek voltunk másfél hónap alatt egy kerek egész tervet összerakni” – mondja Zsuzsa, az édesanya. „A bonyolult tervezési, költségbecslési munkák mellett jó volt, hogy a fotók, videók elkészítésében a gyerekek is részt vettek, és még az alaprajzot is segítettek kiszínezni.”



A nyertes pályázat alapján a mintatetőtér tervezése a VELUX Magyarország Kft. által megbízott építész feladata. Mivel a projekt nagyon összetett és sokrétű munkát igényel, a cég és a család is fontosnak tartotta, hogy olyan kivitelezőt válasszanak, aki valamennyi szükséges szakmunkát képes elvégezni, és a teljes alvállalkozói csapatot összefogja. A nettó 5 milliós pályázati díj a teljes beruházásnak csak egy részét fedezi, a többit a nyertes család állja. 

A projekt 2015 őszére tervezett megvalósulása után a VELUX Magyarország Kft. összehasonlító vizsgálatokat tervez a tetőtér-beépítés, az alapterület növelő melléépítés, és az új házvásárlás időigényessége, bonyolultsága, költségei között. Nyomon követi továbbá az ingatlan értékének változását is. A tetőtér-beépítéssel kapcsolatos tervekről és munkákról újabb hírekben számol majd be a vállalat. (x)

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyértelmű gazdasági előnyökkel jár, ha a felújításokba fektetünk

Egyértelmű gazdasági előnyökkel jár, ha a felújításokba fektetünk

A régi épületek felújításával 2050-ig Magyarországon akár 3,9 milliárd eurót lehetne megtakarítani.

Tervezz egy világot gyorsan és hatékonyan, tele napfénnyel és friss levegővel! (X)

Tervezz egy világot gyorsan és hatékonyan, tele napfénnyel és friss levegővel! (X)

A VELUX tervezést segítő digitális szolgáltatásai új szintre emelik az épülettervezést.

Otthon az erdőben | Velux (X)

Otthon az erdőben | Velux (X)

Családi ház Schremsben.

Hirdetés