Az igazgatóváltást követően újrapozícionálja magát a Radnóti Színház. 

Ennek egyik leglátványosabb lépéseként az intézmény arculata 30 év után teljesen megújult. Az új Radnóti friss, lélegző, letisztult, és nyitott a 21. századi megoldásokra. Természetesen úgy, hogy közben az eltelt évek hagyományaira és értékeire is épít. 

Az elmúlt hónapokban a Radnóti Színház teljes vizuális megújuláson ment keresztül: új külsőt nyertek a színház kommunikációs anyagai, az új arculati elemek a színház épületén is megjelentek, valamint nemrég működésbe lépett a számos funkcióval kiegészített és újratervezett weboldal is. A nyáron kiírt kisarculati pályázatot a MITTE Communications ügynökség nyerte el, akik a koncepció kidolgozását a logó újratervezésével kezdték. 



A megújult Radnóti logóban fontos szerepet kap az “R” karakter kiemelése, mely pecsétszerű és könnyen megjegyezhető vizuális elemként, a színház védjegyeként köszön vissza minden felületen. A pirossal, az intézmény alapszínével való játék, a színjátszáshoz leginkább közel álló színárnyalatként szólítja meg a közönséget. 

Az arculatfrissítés keretében imázskép-sorozat is készült, mely kortárs módon mutatja be a társulatot. Az elkészült fotók a színház előterében látható nyomatokon és az online felületen is megjelennek. A formabontó elképzelésnek köszönhetően – úgymint színvilág, styling és karakteres beállítások – a képanyag kilép a portrékészítés megszokott sémájából, és friss, színes könnyedséggel ábrázolja a színészek személyiségét.



A színház arculatának kidolgozásakor a MITTE egy olyan világ megteremtésén dolgozott, mely a Radnóti hagyományos értékeit jeleníti meg modern köntösben. Az új irányok kijelölésével az intézmény célja a fiatalabb értelmiségi réteg megszólítása, valamint szociálisan érzékeny, társadalmi problémákra reagáló színházként való pozicionálása olyan értékek közvetítésén keresztül, mint a nyitottság és az impulzivitás. 
 
forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Címerszerű, mégis modern logót kapott az I. kerület

Címerszerű, mégis modern logót kapott az I. kerület

A kerületi városrészek aktív kommunikációjának is kiemelt szerepet szánnak az új arculatban. 

Ernyőarculat egységesíti Budapest és a fővárosi cégek megjelenését

Ernyőarculat egységesíti Budapest és a fővárosi cégek megjelenését

Az új arculat megtervezőjét több mint 40 pályamű közül választották ki.

Pályázat a Néprajzi Múzeum logójára és arculatára

Pályázat a Néprajzi Múzeum logójára és arculatára

A speciális tematikához illeszkedő, korszerű arculatot szeretnének.

Hirdetés