Drozdik Orsolya Most Mindennek vége, BabaKék című kiállítása a művésznő SZIMA székfoglalója kapcsán jött létre más kiállításokkal egyetemben.
Drozdik Orsolya Most Mindennek vége, BabaKék című kiállítása a művésznő SZIMA székfoglalója kapcsán jött létre más kiállításokkal egyetemben.
Individuális mitológia, SzabadTánc kiállítás a Bajor Gizi Múzeumban, megnyitó 2015. szeptember 19-én, és ezzel egy időben az OSZMI-ban.
Drozdik Orsolya Flux Galériabeli kiállítása a különböző kölcsönhatások közötti közlekedésmódokat vizsgálja. Drozdik olyan festményeket állít ki, amelyek felforgatják a hagyományos művészettörténeti terminusokba zárt festészeti technikák és stílusok rendszerét. Szédítő eklekticizmusa művészettörténeti utalásokkal játszik, és ezzel egyidejűleg fegyelmezetten szisztematikus. A művek tele vannak a stílusok műfaji ismertetőjeleivel és azok ellenmondásos használatával. A céltalannak tűnő stílus és az előadásmód Drozdik jellegzetes kritikai gyakorlatát érvényesíti. Egyben annak a kritikai festészetnek a visszatérését is mutatja, amelyet Drozdik az 1980-as évek első felében hozott létre a Biológiai metaforák és az Én és a művészettörténet című festménysorozataiban. Ezekből a több mint három évtizeddel ezelőtt készült, s korábban festményinstalláció formájában kiállított képekből, festménysorozatokból is szerepel ízelítőként pár kép a kiállításon.
Az újabb sorozatok méltó folytatásai a 80-as évekbelieknek, de azoktól konceptuálisan, filozófiai értelemben és festészeti technikában is eltérőek. Első látásra úgy tűnik, mintha a festmények összetett jelentésrétegeinek és festékrétegeinek a kialakításához a minimalista vagy a geometrikus absztrakt festészet stílusjegyeit használná hívószóként; beemeli, újrahasználva átalakítja, vagy éppen kritizálja azokat.
Gazdag, komplex és mély utalásrendszer és kritikai gyakorlat húzódik meg a képek látszólagosnak tűnő rendjében, amely átalakítja a galériát is, ahol a festmény látható. A modernizmust – történelmi diskurzusba helyezve – sok szemszögből idézi meg.
A központi hangsúly bár fanyarul kritikai, egyben boldogan önfeledt. Egy-egy festmény ablak a múltra, de a személyes élményként megélt művészettörténet is folyamatosan jelen van. A három-, a két- és az „egydimenzionalitás” aggasztóan megzavarja a nézőt és a nézés rendszerét, s a migráló negyedik és ötödik dimenziót feltételezve, jelentésrendszert és kritikát teremt. Fejtetőre állítja a két és az egy dimenzióra vonatkozó, zavaró festészettörténeti dogmát és annak továbbélését a 21. században.
A nézőnek el kell töprengenie a törvényes renden és az önkényes művészi magatartáson. Honnan is megközelíthető, milyen szempontból értékelhető az a zavar, amelyet ezek a képegyüttesek és az azokhoz kapcsolódó kritikai gondolatok okoznak? Nem feltételeznénk Drozdik munkáiban a véletlent mint a művészt irányító helyzetet, pedig jelen van.
Az egyéni és az intézményi, a vélt és a konkrét, az elmélkedő, a meditatív, a bomlasztó és az építő hatások között mozog. Az ellentmondásokat és a duális gondolkodásból adódó (jó–rossz, valós–hamis, festészet– videó) előítéleteket lazítja és érvényteleníti. Negyvenéves művész pályájának jellemző jegyei egyéni látásmódja, szisztematikus vizsgálódási módszere, a különböző anyagok és médiumok közötti szabad átjárhatóság, az egyéni anyaghasználat, a hagyományos és önkényesen választott anyagok közötti technikai és elméleti átjárhatóság.
Drozdik művészetének fejezetekbe való besorolása tradicionális értelemben látszólagosan fragmentált, önkényes fejezetekre bonthatónak tűnik. Amennyiben az életművét mélyebben megvizsgáljuk, kiderül, mennyire egységes és következetes minden véletlennek vagy önkényesnek tűnő megközelítés. Egy autonóm művész egységes művészetét térképezi fel. A szerteágazó életmű csak részben ismert és bemutatott, annak ellenére, hogy a 2001-ben a Ludwig Múzeumban, 2003-ben a győri Városi Művészeti Múzeumban, 2002-ben a Zágrábi Kortárs Művészeti Múzeumban, 2011-ben a debreceni Modemben megrendezett összefoglaló, retrospektív kiállításai az életművet különböző szempontok szerint válogatták és mutatták be.
A FLUX Galériában látható anyag teljesen új. Ebből a 2013 óta készülő anyagból ízelítőként a Budapest Galéria Merítés című csoportos kiállítása, Pozsonyban a Gandy Galéria Mindennek vége babakék című önálló kiállítása és 2015-ben a Műcsarnok Csíkok ala SolLewitt címmel mutatott be pár festményt és a kiállított képpel kapcsolatos performanszot.
A Flux Galéria csaknem 300 négyzetméteren, a földszinti és az emeleti termeiben mutat be válogatást Drozdik Orsolya 2012 és 2015 között készült, festészeti és a festészetet a performansszal összekötő munkáiból.
A kiállítás kurátora Gál Georgina
Megnyitó: 2015. október 1., csütörtök 6 óra
Csíkok II., performansz, Fészek Klub, 2015. október 13-án 18 órakor.
Drozdik Orsolya székfoglaló előadása: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, 2015. szeptember 29-én 16 órakor.
Drozdik Orsolya A medikai Vénusz a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
megnyitó 2015. október 2., péntek 16 órakor.
forrás: sajtóközlemény
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
