Albert Ádám legújabb műveit mutatja be a Kisteremben Dream of a Barn Owl címmel.
Albert Ádám legújabb műveit mutatja be a Kisteremben Dream of a Barn Owl címmel, kapcsolódva a Paksi Képtárban párhuzamosan zajló Melancholy of the Disconstructed Meaning című egyéni kiállításához.
Egy közönséges gyöngybagolynak (Tyto Alba) is lehet álma. Suhanva az éjszakai autósztráda puha meleg sötétjében, egyszer csak elvakította a kamionködlámpák vakító fényözöne. Villanás, kemény csattanás, magatehetetlenül pördül meg a levegőben. Rögzítőtüskékkel a testében tért magához egy preparátor által készített formaldehides tartályban. Nem is pislogott, csak hunyorított, kísértetiesen fehér, arcszerű fejfoltjának közepén feketéllő gombszemeivel. Szárnya kitárva, mintha elrugaszkodna, nekilendülne egy másik 20. század párhuzamos történelmének, amelyben valahogy másképp estek meg a dolgok, ahol a bauhausos építész által méltatott magyar furfangbetonból világhírű modernista találmány válik, ami még Hruscsovot is meggyőzte, hogy azt öntsék szakmányban a szovjet házgyárakban, visszavágva az amerikai kertvárosok olyan másféle, olyan vonzó álomkonyhájáért. A gyöngybagoly, a közönséges gyöngybagoly (Tyto Alba) álmodik, sikerről és hírnévről, feszítve szárnyait, miközben lassan alkonyodik, a műhelyben egyre hosszabb árnyakat vetnek a polcokon sorakozó tárgyak, az anatómiai öntvények, baljósan nyikorognak a polcok, a szomszédos házsor mögött lebukó nap utolsó sugarai pedig megcsillannak a színes kő- és üveglapok peremén. Egy bagolynak, egy közönséges gyöngybagolynak(Tyto Alba) is lehet álma.
Albert Ádám legújabb kiállításának elbeszélését egy talált elütött, majd preparáltatott gyöngybagoly (Nightwatch of the Anxiety #1, 2017) szájába adja, keverve egymással a történelmi és a személyes szálakat. Sámsondi Kiss Béla építészmérnök, a gipsznegatívba öntött, dermesztett beton, a „furfangbeton” feltalálója 1972-ben hunyt el, a hűséges tanítvány, Szövényi István unokaöccsének, Albert Ádámnak születése előtt három évvel. Ez épp 30 évvel volt azután, hogy az egykori Bauhaus-növendék, Molnár Farkas építész ünnepelte Sámsodni Kiss elfeledett modernista találmányát a Híd hasábjain, és csak pár évvel azután, hogy Jovánovics György, a magyar neoavantgárd nemzedék emblematikus szobrásza rácsodálkozott a megdermedt gipszes zsák költői (és pop artos) szépségére. A „furfangbeton” lekörözhette volna a házgyári paneleket a tömeges, modern lakásépítéseknél az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején (voltak rá kísérletek), megvalósítva a modernizmus szociális küldetését. Ehelyett néhány kőműves örökítette tovább, miközben megtermékenyítette a progresszív képzőművészetet és az építészetet (lásd Janesch Péter építészt, aki a 2004-es Építészeti Biennálén bemutatta Sámsondi Kiss Béla munkásságát a nemzetközi építész közönségnek). Sámsondi Kiss tanítványa, Szövényi István dolgozott az IPARTERV-nél, amelynek kiállítótermében a magyar neoavantgrád „megszületett”, majd utána a Budapesti Építő Anyagipari Szövetkezetnél, ahol többek között Erdély Miklós feltalálta a murális fotómozaikot. Erdély és Jovánovics műteremlakását Szövényi István tervezte, aki ezáltal – láthatatlan módon – beleírta magát a magyar kortárs képzőművészet történetébe.
Albert Ádám ehhez a sokszínű, kulturális-történeti-privát matériához nyúlt hozzá, amikor elkezdett kísérletezni a „furfangbeton” adta lehetőségekkel, beágyazva a modernista invenciót egy még szélesebb kézműves-technológiai hagyomány keretei közé. A „furfangbeton” metodikáját használva készített egy hatalmas installációt a Paksi Képtárban (Library of Craftmanships, 2017), aminek makettszerű kicsinyített mása jelenik meg a gipsznegatívok tárolására szolgáló vasállványzat pszeudo bútorain (Home sweet home, 2017) a Kisteremben. Az enteriőrszerű együttest márványból faragott, fake-modernista, törött könyvespolc egészíti ki (Flat-packed landscape (Horizont), 2016), egy anatómiai izomemberről (Plaster Modulor, 2016), illetve egy réz babérkoszorúról készített ambrotípia (Victory, 2016) társaságában. A másik teremben Albert Ádám egy külön paravánt épített a gipszpanelekből, transzparens kőbetétekkel és piramidális mintázattal gazdagítva a felületét (Boudoir, 2017). A spanyolfal egyes alkotóelemei, a 60×60 cm-es „furfang”-modulok falra felakasztva átlényegülnek táblaképekké a From the series of Nonexisting Mixed Technics (2016–2017) egyes darabjaiban. A szemközti falakon színes kőbetétekkel és absztrakt ólomüvegablakokkal ellátott vasrácsozatok foglalják tematikus egységbe a kiállítást, ambrotípia betétekkel, melyeken megjelenik egy elforduló gipszbüszt (SKB, 2017), egy csavarodó illusztrációs tanulmányi fal (Twisted wall, 2017), illetve a kipreparált gyöngybagoly Nightwatch of the Anxiety #2, 2017) képmása is. A záródarab, a repüléshez készülő preparált bagoly (Nightwatch of the Anxiety #1, 2017), a kiállítás metaforikus narrátora a magasból tekint a műegyüttesre, figyelmeztetve rá, hogy jelentés a technikák, invenciók és kifejezésmódok történelembe ágyazott szőttesén át születik, mutálódik és huny ki.
–Rieder Gábor
Kisterem
2017.03.01-2017.03.31.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
