„REFORMÁCIÓ - Kortárs szemmel” néven kreatív pályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság.

„REFORMÁCIÓ - Kortárs szemmel” néven kreatív pályázatot hirdet a Reformáció Emlékbizottság, ahol a pályázók friss vizuális eszközökkel újragondolhatják a reformáció egy kiemelkedő eseményét, jelképét vagy alakját. 

A reformáció 500. évfordulójának emlékére a 2016-2017-es években a Reformáció Emlékbizottság a különböző tudományos, oktatási és zenei programok mellett számos művészeti pályázatot is indít. A most meghirdetett „REFORMÁCIÓ - Kortárs szemmel” kreatív pályázat elsősorban a művészeti felsőoktatásban tanulókat szólítja meg azzal a feladattal, hogy kortárs vizuális eszközökkel alkossák újra a Reformáció ikonikus mozzanatait, eseményeit, jelképeit. „A bizottság nagy hangsúlyt fektet a reformáció értékeinek elmélyítésére és újragondolására” – tájékoztat Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa –, „éppen ezért a pályázat egy kiváló alkalom a diákoknak, hogy megmutassák kreativitásukat.”

A versenyen a hallgatóknak 3 téma közül kell egyet kiválasztaniuk és újratervezniük kortárs grafikai eszközökkel. A kategóriák a következők:
-    Plakáttervezés: a Reformáció azon jelképes eseményének vizuális újratervezése, amikor Luther kiszögezi 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára
-    Portrékészítés: Kálvin ikonikus portréjának újragondolása grafikai eszközökkel
-    Borítótervezés: A Vizsolyi (Károli) Biblia borítójának újratervezése
A beérkezett pályamunkákat egy 5 fős szakmai zsűri értékeli majd, melynek tagjai: 
●    Dr. Balla Dóra, a MOME Tervezőgrafikai Tanszék, egyetemi docens;
●    Farkas Anna (Anagraphic), a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának alapító és elnökségi tagja;
●    Orosz István, Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező;
●    Böszörményi Gergely, a Brain Bar Budapest alapítója és Design Terminál vezetője;
●    Felsmann Tamás, grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tervezőgrafika Szakirányának vezetője, egyetemi docens;
●    Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa.
Az elbírálásnál a zsűri olyan szempontok szerint értékeli a pályaműveket, mint:
-    a kortárs grafikai trendek szem előtt tartása;
-    az innovatív látásmód;
-    a kreatív koncepció;
-    a pályázó szakmai alkalmassága;
-    a reformáció értékeinek megőrzése.

A pályamunkákat elektronikus formában kell elküldeni 2016. november 30-ig a palyazat@reformacio2017.hu e-mail címre, az eredményeket pedig 2016. december 10-én a Reformáció 500 Facebook-oldalán és weboldalán tesszük közzé. Mindhárom kategória első helyezettje 100.000 Ft jutalomban részesül, a kategóriák első három helyezettje pedig egy Reformáció 500 ajándékcsomag mellett megjelenést nyer releváns szakmai médiumokban. A zsűri által kiválasztott díjazottak mellett egy pályázó közönségszavazattal nyer Reformáció 500 ajándékcsomagot. 

A teljes pályázatot lásd itt

forrás: sajtóközleménhttp://reformacio2017.hu/index.php/reformacio-kortars-szemmel/y




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Legyél te is a VPI Beton tervezője!

Legyél te is a VPI Beton tervezője!

Indul a Call for Designers program.

„Lantos alakú” ház, avagy mi következik a kacsa, vagy kidekorált sufni után?

„Lantos alakú” ház, avagy mi következik a kacsa, vagy kidekorált sufni után?

Sztranyák Gergely és Sztranyák Veronika elismerésben részesült terve a Lantos Múzeum Pécs 2022 pályázatán.

Hirdetés