Epizódok a Dohány utcai lakásszínház történetéből (1972-1976). 

A hatvanas-hetvenes évek Budapestjének ellenkulturális közegében működő Dohány utcai lakásszínház sokak számára városi legendákból, fényképekről, írásokból ismert – másodkézből, töredékesen.

A leginkább spontán, alkalomról alkalomra változó előadások fotografikus rögzítése lehet az egyetlen, ami „képet ad” ezekről az eseményekről, helyekről és emberekről, ugyanakkor a kezdeményezés alapjaival áll konfliktusban, amennyiben akaratlanul is színpadszerűvé teszi a képteret.



A Trapéz galéria kiállítása a Budapesten 1972 és 1976 között működő színházi kísérlet történetéből emel ki epizódokat, figyelmét elsősorban a tér, valamint a szabadság és ennek hiánya összefüggéseire irányítva. A diktatúra által kontrol alatt tartott köztér zártságával szemben a személyes tér, a lakás kínálhatott, ha nem is teljesen szabad, de az alkotásra, a színházi formák, így a nézőtér és a színpad viszonyának újragondolására alkalmas köztes teret. Kint és bent feszültsége, a kényszer szülte lehetőség még nem a szabadság, de olykor nagyon hasonlónak mutatkozik ahhoz.

Szeretettel várunk a Trapéz legújabb kiállításának megnyitóján, megnyitó: 2017. november 21, 18 óra

Kiállítás installáció: Katarina Sevic
Megtekinhető: 2018. január 12-ig
kép: A betlehemi gyermekgyilkos, 1974.
Fotó: Donáth Péter

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A tégla új élete | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon

A tégla új élete | II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon

„Nem akartunk egy hagyományos iparművészeti kiállítást, a tégla pedig önmagában is egy design elem.”

A friss magyar vizuális kultúra térhódítása Győrben | Maurer Dóra

A friss magyar vizuális kultúra térhódítása Győrben | Maurer Dóra

Négy évtized óta a legnagyobb Maurer Dóra alkotást mutatják be a győri Torula Művésztérben.

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

A háborúkban megerőszakolt nők méltó emlékhelye

Makettkiállítás 2.0 a Virág Benedek Házban.

Hirdetés