A karácsonyi szezonra a világításnak is fel kell készülnie

A BE LIGHT! csapata az Extreme Digital új budapesti showroomjában alakította ki a világítástechnikai rendszert.

Építészeti kiállítás az együttműködés művészetéről

Kortárs, nemzetközi építészeti kiállítás nyílik a Kortárs Építészeti Központban december 9-én The Art of Joining: Teamwork címmel.

Színház és mozi a Bethlen téri bérházban

90 éve tartották az első előadást a Bethlen téren.

Egy kis víz hozzáadásával készen is van a biztonságos menekültház

Francia építészek egy könnyen összeszerelhető ötlettel álltak elő. 

70 éves Nagy-Budapest

1950. január 1-jén lett Budapest része többek közt Budafok, Csepel vagy Kispest is.

Vannak már ötletek arra, hogyan ne fulladjon bele Új-Delhi a szmogba

Egy indiai építésziroda légtisztító tornyokkal orvosolná a kritikus helyzetet.

Várhatóan 2025-re fejeződik be a füzéri vár felújítása

A felújítás első üteme óta 280 ezer látogatója volt a várnak, ami évi 70 ezer fizető vendéget jelent.

Fantasztikus album készült Sanghaj ismeretlen magyar építészéről

Gonda Károly jelentős épületekkel járult hozzá Sanghaj világhírű art deco örökségéhez.

Hivatalosan is megnyitott a Párisi Udvar

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megnyitotta a Párisi Udvar Hotelt pénteken Budapesten.

Nemzeti Táncszínház a Millenárison

Nem akartak téglát használni, így esett a választás az eleganciát sugárzó szálcement homlokzatburkolatra.

Öt tipp, hogy környezettudatos tervező legyél

Az Oslói Építészet Triennale jö ötleteket adott, de teljes mentalitásváltás kell.

Makovecz Imre Oroszországban és Mongóliában

Tematikus séta Csernyus Lőrinc építésszel.

Elkészültek a cancúni okos város tervei

130.000 lakás, 7.500.000 növény kapna otthont a Smart Forest City-ben.

Mobil terek egy újragondolt kockaházban

A Hungarian Nest+ elképzeléseit az Arterior Komplex segített megvalósítani, hogy egy Kádár-kocka új erényeket csillogtasson.

Rangos díjat nyert Németországban egy budakeszi családi ház

A Borsay Attila tervezte házat a German Design Award Excellent Architecture kategóriájában díjazták.

Gyerekszoba csillagos égbolttal

Koppenhágában nehéz dolog a homlokzathoz hozzányúlni, ezért inkább a meglévő keretekkel tették izgalmasabbá a házat.

Elkészült Európa egyik legmagasabb hídja

A Hochmoselbrückét negyven évig tervezték, az átadásakor nem mindenki volt boldog.

Kihagyhatatlan piacok Ázsiában

Az éjszakaitól az úszóig, az antiktól a virágig - itt az Emirates nagy piac körképe.

Épületenergetikai szimulációs workshop a Magyar Épületgépészek Napján

Az első workshop, ami a hazai épületenergetikai szimulációs kutatásokkal és oktatással foglalkozik.

Egyedülálló téli lefedést kapott a Vörösmarty-emlékmű

Szoborvédelem új köntösben: 10 méter magas, acélból készült pavilon védi a szoborcsoportot. 

Hirdetés