Francia építészek egy könnyen összeszerelhető ötlettel álltak elő. 

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint körülbelül 25,9 millió menekült van a világon, lakhatásuk egyáltalán nem megoldott, ennek enyhítésére állt elő egy ötlettel a párizsi székhelyű Cutwork design stúdió. Olyan házat terveztek, amely egy nap alatt felállítható, nem szükséges hozzá semmilyen építőipari szakértelem, csak egy kis víz: a beton építmény külseje ugyanis víz hozzáadása után 24 órán belül megkeményedik, innen kapta a projekt a "Just add Water" becenevet.

Fotók: Cutwork

Az építészekből és designerekből álló Cutwork csapat Cortex Shelter néven futó projektje a súlyos humanitárius probléma lakhatási részének kezelésére jelenthet megoldást. 

A konstrukció előnye, hogy könnyedén összeszerelhető gépek igénybevétele nélkül is, minimális karbantartással akár 30 évig lakhatást nyújthat.

A projekt jelenleg tervezési fázisban van. A szerkezetet vázát fémcsövek tartják össze, amelyekkel kézzel is könnyen hajlíthatóak, a keretre hengerelt betonszöveteket helyeznek, amelyek vízzel kombinálva egyfajta stabil védőréteggé keményednek. 

Forrás: Cutwork

A 24 m2-es házban saját konyha és fürdőszoba is lenne, tetejére pedig akár napelemeket is lehet telepíteni, amellyel a belső világítás biztosítható. A Cortex házai értelemszerűen sokkal biztonságosabb megoldást jelentenének, mint a menekültsátrak, bármilyen éghajlati viszonyok között lehetne használni őket.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészet, klímaválság, lakhatási válság

Építészet, klímaválság, lakhatási válság

Közösségi lakhatási megoldások az építészet szempontjából.

Lendületet adhat a lakhatási szegénység felszámolásának egy friss EP-indítvány

Lendületet adhat a lakhatási szegénység felszámolásának egy friss EP-indítvány

Ez csak az első, de annál fontosabb lépés egy úton, amibe a lakhatás minősége is beletartozik.

Hirdetés