A jordán származású Shatha Al-Majali előbb építésznek tanult, majd a PTE Művészeti Karán diplomázott 2020-ban.  

Különleges pályakezdésről számolt be az UnivPécs honlap: jordán származású Shatha Al-Majali a PTE Művészeti Karán tanult kerámiatervezés szakon. 2020-as diplomaszerzését követően hazájába visszatérve saját kerámiaműhelyt nyitott, ahol a harmadik dimenzióba nyúló kerámialapokat tervez.

Al-Majalit lenyűgözte a pécsi kerámia gazdag történelme, a tanszék közelsége a Zsolnay gyárhoz, valamint hogy a város számos pontján találkozhatunk gyönyörű kerámia műalkotásokkal – írja a lap.

„Két tanárom különösen nagy hatással volt rám – mondja a hallgató. – Prof. Nagy Márta volt a témavezetőm, szívesen emlékszem vissza a beszélgetéseinkre és a kedvességére. Máté Csabától pedig bármikor kérhettem tanácsot, és türelmesen válaszolta meg kérdéseim véget nem érő sorát. Szívből jövő törődésük nagyon sokat jelentett, különösen mivel távol voltam a hazámtól.”

A hallgató az építész alapszak elvégzése után döntött a kerámia mellett, és bár többen nem tartották jó ötletnek, utólag boldog, hogy így döntött. Annál is inkább, mert a végzése óta ígéretes karriert kezdett: megnyitotta a saját kerámiaműhelyét Jordániában, ahol kamatoztatja a PTE-n megszerzett tudását, és tovább tanulja a szakma rejtelmeit.

„Hagyományos mintákat gyűjtök a régiómból, és ezeket használom a kerámia alkotásaimhoz, amelyek a harmadik dimenzióba nyúlnak, vizuálisan stimuláló élményt nyújtva a fény és az árnyék segítségével.”

Az eddigi tapasztalatai alapján azt üzenné egy mostani hallgatónak: „Ne félj kipróbálni valami mást, ha jók a megérzéseid az adott dologgal kapcsolatban.”




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tárgyak gondozói – a restaurátorok „titkos” élete

Tárgyak gondozói – a restaurátorok „titkos” élete

Interjú Hajtó Kornélia és Hegedűs Fanni restaurátorokkal!

„Nagyon foglalkoztatott az élő tűz jövője az életterünkben”

„Nagyon foglalkoztatott az élő tűz jövője az életterünkben”

Ujlaky-Gazdag István – az azóta már Magyar Formatervezési Díjas és EDIDA díjas – Relief csempekollekció kapcsán, Laufer Ferenccel készített interjúját a novemberi hő tematikánk kapcsán osztjuk meg újra.

„...ez a munka most kezdődik” | Bonta Gáspár és a HEAVY LIGHTNESS kollekció

„...ez a munka most kezdődik” | Bonta Gáspár és a HEAVY LIGHTNESS kollekció

Interjú Bonta Gáspár építésszel, az EGYENES LABIRINTUS KÖR design stúdió kreatív vezetőjével.

Hirdetés