Dokumentumfilm 48 óra alatt

A magyar-holland Beyond Borders csapat swapID című rövidfilmjével tarolt a 48 Hour Film Project Eindhoveni fordulóján, egy újfajta filmművészeti kihívásban. A verseny különlegessége, hogy a résztvevőknek mindössze 48 órájuk van egy rövidfilmet alkotni a kezdeti ötlet megszületésétől a vágott anyag elkészítéséig.
 


A 48 Hour Film Project egy izgalmas, kreatív hétvégét jelent, ahol filmesek rövidfilmeket készítenek egy globális eseményen, amely több mint 100 városban zajlik világszerte. A verseny minden városban más-más hétvégén kerül megrendezésre, és a helyi filmcsapatok, kezdőktől a profikig, versengenek azért, hogy egy hétvége alatt elkészítsék rövidfilmjüket. A csapatok péntek este kezdik a versenyt, amikor a városukban kisorsolják a műfajt és megkapják a szükséges elemeket a filmjük elkészítéséhez, ezzel biztosítva, hogy a filmek tényleg az adott hétvégén készüljenek el. A díjnyertes filmek először Lisszabonban versenyeznek egymás ellen, a legjobb 10 alkotást pedig Cannes-ban fogják bemutatni jövő májusban.
 

A SwapID a két nő történetét mutatja be, akik egy mobilalkalmazás segítségével szeretnék kicserélni testüket, anélkül, hogy tudnának a másik tényleges motivációjáról. A cselekmény fő konfliktusa akkor bontakozik ki, amikor az egyikük férje értesül a tervezett testcseréről, és aggályosan kezdi megkérdőjelezni a helyzetet, felismerve, hogy ilyen technológia könnyen visszaélésre adhat lehetőséget, beleértve akár bűnözői szándékokat is. Ezáltal a film nem csupán morális dilemmákat vet fel, hanem a modern technológia etikai aspektusait is körüljárja.

A Beyond Borders csapatának rendezője, Szatmári Andi, már kilencedik alkalommal vett részt a versenyen, és harmadszor versenyzett Eindhovenben. A kisfilmjének különlegessége idén az volt, hogy a holland Gido Krommal társrendezésben Magyarországon és Hollandiában készült egyidejűleg. Verseny közben a rendező és a magyar főszereplő, Mosolygó Sára (aki a Petőfi film Szendrey Júliáját alakítja) még repülővel is átutaztak Hollandiába, hogy egy közös jelenetet forgassanak a holland főszereplővel, Sophie Bouquet-vel.
 


Pénteken videochatben született meg a forgatókönyv. Szombaton a magyar stáb a kelenföldi erőműben forgatott, míg a hollandok Rotterdam patinás villanegyedében készítették a felvételeket. A közös jelenet az amsterdami street art központjában, a NDSM Wharfnál került leforgatásra. Vasárnap az amsterdami Aga Aga utómunka stúdióban történt a vágás, a fényelés, a hangi utómunka, a VFX és a zeneszerzés is. 
 

 

A film elkészítése során elért eredmények:

Díjak
Legjobb film: teljes csapat
Legjobb rendezés: Szatmári Andi és Gido Krom
Legjobb operatőri munka: Farkas Zoltán és Lidewei Egberts
Legjobb jelmez: Polyák Eszter
Legjobb látvány: Juhos-Kiss Csenge, Fülöpp Réka és Robyn Bakker
Legjobb smink és haj: Kristóf Barbara, Gosztony Barbara és Patricija Smoronska

Jelölések
Legjobb forgatókönyv: Buzády Zhang-Ge, Faisztl Ernő és Márton Franciska
Legjobb zene: Hodován Milán
Legjobb színészegyüttes
Legjobb VFX: Carla Morales



A filmcsapat márciusban egyedüliként képviseli Magyarországot az esemény nemzetközi döntőjében, ahonnan minden esélye megvan arra, hogy továbbjusson Cannes-ig.
 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyar filmes siker Eindhovenben

Magyar filmes siker Eindhovenben

Dokumentumfilm 48 óra alatt

Ilyen zöld lehet Rotterdam tíz éven belül

Ilyen zöld lehet Rotterdam tíz éven belül

A városban hét különböző zöldterület-fejlesztést terveznek 233 millió euróból.

Városmarketing-stratégiát alkotna Hódmezővásárhely

Városmarketing-stratégiát alkotna Hódmezővásárhely

Ehhez keres partnert az önkormányzat.

Hirdetés