Vásárnap zár a TechnoCool kiállítás

Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989–2001) 

• Szöveg: Octogon
• Olvasási idő: …

A TechnoCool, a Magyar Nemzeti Galéria február 11-éig nyitva tartó kiállítása annak az 1990-es években indult művészgenerációnak a gondolkodásmódját járja körül, amely a rendszerváltozás utáni évtized gazdasági és kulturális nyitottságát felszabadító élményként élte meg. Ebben az elektronikus zenék forradalmasító szemlélete, a DJ-kultúra és a partik világa meghatározó inspirációt jelentett, ami a művek vizualitásában, a bennük felvetett kérdésekben is megjelent. Ne hagyjátok ki, ha még nem láttátok!

A tárlat ezen a képi kultúrán, a flyerek és lemezborítók világán, az irányt mutató elektronikus zenéken keresztül negyed évszázados visszautazásra invitál. A kiállítás több mint félszáz alkotó mintegy 150 művén keresztül, a különböző médiumok – festészet, objekt, fotó, print, videó és a számítógép-alapú művészet – kilencvenes évekbeli alakulását mutatja be. 
 

A nyolcvanas évek végének nemzetközi és hazai történései elhozták a negyvenéves kommunista egypártrendszer és ezzel együtt a központilag irányított cenzúra megszűnését és egy új, szabad és demokratikus politikai rendszer kialakulását. A rendszerváltozás meghatározta a kilencvenes évek újszerű, sokoldalú hatások alapján formálódó művészetének kibontakozását is. A hagyományos médiumok mellett az új képi eszközök, a képszerkesztő programok és a számítógép kínálta lehetőségek egy egész generáció számára az önmeghatározás új formáit jelentették. 
 

A tematikus tárlat öt fő szekciója olyan témaköröket mutat be, melyek ma is releváns kérdéseket vetnek fel.

A kiállítás első, Előzmények című bevezető része olyan alkotásokat mutat be, melyek előhírnökei a kilencvenes évek új szemléletének. 

A Szöveg/jel/jelentés szekcióban olyan műveket láthat a közönség, melyek a kép és szöveg viszonyával, a kép leírhatóságának vagy önálló egzisztenciájának elméleti problémájával, a textualitás kérdésével foglalkoznak, ami megjelent a művek karakterében is. A képszerű, jelentéssel bíró formák a művészek számára szintén elemzés tárgyát képezték; gyakran használtak olyan szimbólumokat, melyeket saját maguk alkottak, vagy melyek eredeti jelentését módosították. Az időszakban megjelenő hiánypótló művészetelméleti szövegfordítások, valamint a városokat ellepő reklámok szlogenjei, logói is hatást gyakoroltak az alkotókra. 

Az 1990-es évekre érezhetővé vált, hogy az emberi tevékenység aktívan befolyásolja bolygónk klímáját és ökoszisztémáját. A szaklapokban, majd a tömegmédiában is egyre gyakoribb témává vált a Föld eltartóképessége, az erőforrások végessége, a klímaváltozás hatásai, az ember és természet viszonya egy olyan korban, ahol a tudományos fejlődés határtalannak tűnt. A kiállítás harmadik, Ökofuturizmus című szekciójában látható művek különböző ökológiai kérdések felmutatásával reflektálnak az ember által alakított környezet problémáira. A természeti tematika, a természettudatos beállítódás a művészetben (ha nem is a mainstream vonulatban) több kiállításban megjelent a kilencvenes évek során. 

A tárlat negyedik, Test/identitás nevet viselő szekciójában a kilencvenes években megjelenő újfajta viszonyulás rajzolódik ki a testhez és az identitáshoz. Az új szemlélet kialakulásához nagyban hozzájárultak a rendszerváltás után megjelenő társadalmi, gazdasági és kulturális jelenségek. A kapitalizmus és a globalizálódó piac termékei, illetve a tudomány legújabb eredményei a test felett gyakorolt nagyobb kontroll, illetve egy folyamatosan szépíthető, javítható test lehetőségét ígérték. A rendszerváltást követően a nyugati feminista teóriák a kilencvenes években egyszerre érkeztek az országba, aminek nyomán a társadalmi nemek kérdését is tematizáló művek születtek. Számos alkotónak megváltozott a művészi önmeghatározáshoz való viszonya is. A korábbi heroikus művészkép lazult; foglalkoztak munkák alkotói szerepekkel, jellemző volt a csoportként vagy művészpárosként való alkotás, illetve többen használtak művészneveket vagy bújtak alteregók mögé, ami az időszakban kibontakozó DJ-kultúrával is összefüggésbe hozható.

A Pop/Remix című szekcióban bemutatott művek a vizuális kultúra kilencvenes években végbement átalakulására reflektálnak. Az új, technológiai korszak érzetét adó digitális eszközök meghatározta képi és hangzásvilág kihatott a divatra, a sci-fi filmekre, a komputerjátékokra, a grafikai designra és a zenére egyaránt. Az elektronikus zene ekkori térnyerése és eszköztára inspiratívan hatott a művészekre. A DJ-kultúrában már a nyolcvanas években megjelenő fogalmak a képzőművészek számára új értelmet nyertek: a remix, a sample vagy a mix olyan új módszerek, amelyek alkalmazhatók voltak a képről való gondolkodás kiterjesztésére. 

A kiállítás utolsó, Valóság/illúzió című szekciójában kiállított művek e két fogalom viszonyával és mibenlétével foglalkoznak. Ez a művészettörténet kezdeteitől alapvető kérdés a kilencvenes években új lendületet vett: a valóság mibenléte, megkérdőjeleződése gyakran felmerült elméleti írásokban, valamint a popkultúrában is. A digitálisan előállított képek, a számítógépes szerkesztettség vagy annak látszata, valamint az internet és az új kommunikációs módok témát szolgáltattak a művészeknek mind elméleti, mind formai értelemben. Ezzel párhuzamosan a kilencvenes évek második felére az egzisztenciális és szociális problémák megjelenése igényt teremtett a mindennapok realitásának ábrázolására is, mely törekvés gyakran éles ellentétben állt az évtized eleji euforikus álom ígéreteivel. 

A műalkotásokat a korszakban Magyarországon nagy hatást gyakorló külföldi alkotók, Muntean/Rosenblum, Pipilotti Rist, Cindy Sherman, Andreas Gursky és az akkor Budapesten filmet forgató Matthew Barney egy-egy művével helyezi a kiállítás nemzetközi kontextusba. Az izgalmas és a mai napig újszerűnek ható képi világot megjelenítő műalkotásokat látványos, több zenehallgatási, videós és edukációs ponttal kiegészített enteriőrben láthatja a közönség.
 

Cikkünk nyitóképe: Komoróczky Tamás_Addikció

Forrás: sajtóanyag