Ismét díjat nyert a Terrán!

Business Superbrands-díjas a Terrán, 2019-ben ez már az ötödik kitüntetésük.

Idén 12. alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A díjat a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. is átvehette, így a vállalat ebben az évben már 5. alkalommal részesült független zsűri által odaítélt, a márkát, a céget és termékeit pozitívan elismerő kitüntetésben.

Terrán Generon tetőcseréppel fedett házA Business Superbrands elismerésről szóló oklevél

Még csak az év első félévében járunk, de a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. már most az 5. elismerését zsebeli be, és büszke tulajdonosa 2019-ben is a Business Superbrands díjnak.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy ezt a magas színvonalat szimbolizáló védjegyet magunkénak tudhatjuk, és biztosan állíthatom, hogy a jövőben is mindent megteszünk, hogy folyamatos innovációkkal, valamint a kiváló minőségre való állandó törekvéssel kiemelkedő szereplői maradjunk Közép-Európa tetőcserép piacának” – mondta Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

Az elismerés irányt szab a fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, emellett nemcsak biztonságot, de további garanciát is nyújt a vásárlóknak, ügyfeleknek a mindennapi választáshoz. A fenntartható fejlődés és környezettudatos gondolkodás a Terrán cégcsoport számára kiemelten fontos. Amíg a MagyarBrands, a KKV TOP100 és Business Superbrands elismerések a vállalatot és a márkát részesítették elismerésben, addig az idei Construma Nagydíj és a szlovákiai CONECO-racioenergia kiállítás nagydíja a társaság legújabb fejlesztését, a Terrán Generon napelemes tetőcserepet emelték ki a piaci szereplők közül.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Merészen futurista építész kapta a Pritzker-díjat

Merészen futurista építész kapta a Pritzker-díjat

Iszozaki Aratát a világháborús pusztítás traumája indította el az építészet felé, az újabb generációkat viszont már az ő munkái inspirálják. 

A szegedi Antavo startup nyerte el

A szegedi Antavo startup nyerte el "Az Év Irodája" címet

A 40 főt foglalkoztató startup loft irodája helyén korábban romkocsma működött.

Építőipari bravúr a Telekom székház

Építőipari bravúr a Telekom székház

Az Év Ingatlanfejlesztése a Telekom székház. Összeszedtük, hogy mi minden teszi azzá. 

Hirdetés