Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Elkezdődött a közel százéves, természetes sóstói fürdőhely rekonstrukciója.

Mintegy 260 millió forintból, nagyrészt uniós és hazai forrásból teljesen megújul a nyíregyházi Tófürdő. A közel százéves fürdő rekonstrukciója már el is kezdődött.

A rekonstrukció során felújítják a fürdőhely fogadó- és szolgáltató épületét, központi vizesblokk és ötszáz vállfás öltöző épül, a fürdőzőket új csúszdák várják majd, a kényelmükről pedig napozó stég fog gondoskodni.

Felújítják a kerítéseket, rendezik a vízparti területeket és zöldfelületeket, ingyenes wifit létesítenek, a térkövezett sétányokon kívül homokos plázst alakítanak ki. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert, mintegy 220 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból, valamint az önkormányzat önerejéből valósul meg.

A homokos Tisza-fövennyel rendelkező, a Sóstói-tó déli részén elterülő Tófürdőben egy meleg vizű gyógymedence, illetve egy csúszdával és vízi gombával kialakított gyermekmedence is várja a strandolókat. A nyíregyháziak által igen kedvelt, kétezer négyzetméter alapterületű fürdőhely egyszerre több mint 1300 vendéget fogadhat.

A felújított Tófürdő várhatóan július környékén nyitja meg kapuit a vendégek előtt.

A fürdőhely mellett nyáron átadják az új négycsillagos sóstói szállodát is.

(MTI)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Indul a borsi Rákóczi-kastély felújításának 2. üteme

Indul a borsi Rákóczi-kastély felújításának 2. üteme

Megújul a felvidéki reneszánsz építészetünk legjelentősebb emléke. 

Újabb gyárat épít a Terrán

Újabb gyárat épít a Terrán

A beruházásnak köszönhetően a vállalat 261 darab munkahelyet tud megőrizni, és további 20 munkahelyet teremt.

Megnyitotta kapuit Békásmegyer új vásárcsarnoka

Megnyitotta kapuit Békásmegyer új vásárcsarnoka

Lezárult a békásmegyeri fejlesztés I. üteme

Hirdetés