Eddig nem látott fotókon az új budapesti hotel Marcel Wanders által tervezett belső terei. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.
Buda legújabb hotspotjának szánják a régi laktanyból átalakított épületet.
A 20. századi balatoni építészet egyik leghíresebb, Virág Csaba tervezte épülete helyén a „francia Riviéra és az olasz dolce vita" szálloda-tematikával folytatódik a korábban leállt balatonfüredi komplexum építése.
A hányattatott sorsú épület műemléki felújítása nagy durranás volt néhány évvel ezelőtt, átadásának ötödik évfordulóján pedig a Párisi Udvarról szóló különszámunkból közöljük a projekt vezető tervezőjével, Nagy Csabával készített interjúnkat.
Exkluzív képgalériával mutatjuk be a sárvári Melea Hotelt, amely a nyugodtan elvonulni vágyók új hazai célpontja lehet.
Zöld utat kapott a Heinrich-udvar átalakítása, még ebben a hónapban elindul a kivitelezés Kálmán Ernő korábbi tervei alapján.
Lezajlott az Otthon Budapesten / lakás és lakhatás című konferencia Budapest Főváros Önkormányzatának szervezésében, ezek voltak a legfontosabb témák.
A vevőknek ez akár több millió forint megtakarítást is jelenthet
Két hetes programsorozattal készül a Képző
Pisilő szobrok és csempe-art
Fókuszban a vízcseppek
Egy norvég sziget ipari rejtelmei
Az Amikor Galéria a Határátlépés – Kiállítás Percz János (1920-2000), a magyar Giacometti életművéből című tárlattal debütál
BTM Kiscelli Múzeum kiállítása a 150 éve született Lajta Béla életművének nyomába ered
A Budapest100 bemutatja: a ‘70-es évek
Amikor a tervező magának tervez
A múzeumok új hardvere
Gondolatok Budapestről
Budapestről New York magaslataira
Klasszikus és kortárs részletek kifinomult ötvözése