Lezárult a Caracalla és a Laufen közös formatervezési pályázata, melyre közel 40 pályamunka érkezett.

Lezárult a Caracalla és a Laufen közös formatervezési pályázata, melyre közel 40 pályamunka érkezett az ország számos felsőoktatási intézményének diákjaitól.

1. helyezett: Farkas Bence, MOME

2.helyezett: Csobánczi Patrícia, AMI, Sopron

Immár 3. éve kerül megrendezésre a Caracalla Formatervezési Pályázata, mely minden évben egy-egy nemzetközi márkával közösen kerül kiírásra. Idén a svájci alapítású Laufen volt a pályázat társ-kiírója és témájának iheltője. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal generációnak, hogy tudását és kreativitását megmutathassa mind a szakma, mind pedig a nagyközönség számára. Az idei pályázatra minden eddiginél több, összesen 39 pályamunka érkezett, melyek egytől-egyig rendkívül színvonalasak voltak. A hazai és nemzetközi tagokból álló zsűri (köztük például Osvárt Judit, Martinkó József lapunk vezető szerkesztője) egyöntetű véleménye szerint a nyertes alkotások bárhol a világon megállnák a helyüket egy hasonló megmérettetésben. 

3. helyezett, Kovács Apor MOME

A nyertesek:
1.    helyezett: Farkas Bence, MOME
2.    helyezett: Csobánczi Patrícia, Nyugat-magyarországi Egyetem SKK, Alkalmazott Művészeti Intézet
3.    helyezett: Kovács Apor, MOME
Közönségdíj: Szabó Bonifác, MOME

Közönségdíj: Szabó Bonifác, MOME

A díjak átadására a Caracalla Design Days 2016 rendezvény nyitóestéjén kerül sor. A nyertesek többek között szakmai utat nyertek a Laufen znojmói központjába, a legkiemelkedőbb alkotások pedig megtekinthetők lesznek a Caracalla Design Days 2016 kiállításon a Tesla.Kultban február 25-28. között.

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Ráirányítjuk a figyelmet a lányok képességeire és fejlődésének fontosságára”

„Ráirányítjuk a figyelmet a lányok képességeire és fejlődésének fontosságára”

Papírmobil, hangulatlámpa, sámli – többek között ezeket a tárgyakat is elkészíthetik azok a hátrányos helyzetű 10-18 éves lányok, akik kedvet éreznek magukban a kreatív alkotáshoz. A FRUSKA azonban ennél sokkal többet ad a serdülők kezébe. A munkamódszert tartalmazó digitális kézikönyv immár bárki számára elérhető, aki kedvet érez magában ahhoz, hogy a fruskákkal közösen alkosson és értéket teremtsen.

Felelős gondolkodás az építészetben

Felelős gondolkodás az építészetben

A Huszonkettesek építész csoportja párbeszédet kezdeményez.

Hirdetés