A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga brand kommunikációja és Mizo különleges kávécsomagolása is Red Dot-díjat nyert idén.
A többszörös díjnyertes Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.
A zsinagóga látogatóirányító rendszerének, arculatának és kiállításainak grafikai tervezéséért járt a rangos elismerés.
2035-re, a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára megújul a visegrádi vár és környezete.
Egy szállodából, társasházból és kaszinóból álló épületkomplexum készül.
Megmarad az Esterházy-palota és Károlyi-palota, valamint a Bródy Sándor utca 5-7 városképileg védett homlokzata is.
Az Építész Stúdió koncepcióterve Bán Dávid olvasatában.
40+ év építészete Barka Gábor fényképész munkásságán keresztül.
Az ICOMOS-díjjal is elismert, nemzetközi jelentőségű műemléképület felújítása 3,2 milliárd forintból valósult meg.
A műemlékvédelmi szakmérnök május 17-én ad elő a MÉSZ szervezésében.
Az újjászülető Radetzky-laktanyában egymást erősíti majd a két funkció.
2023-ra születik újjá az évtizedek óta pusztuló, üresen álló egykori laktanyaépület, mégpedig szállodaként, illetve irodaházként.
ICOMOS-díjas a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megszépülő bajnai Sándor–Metternich-Kastély.
A törmelékeiből támadt fel a londoni Carlton Tavern.
Nem a méhkeréki az egyetlen felújítási program a térségben.
A Műemlékvédelmi Nyári Egyetem idei eseményeit vezetik fel.
Jövőre adják át a másfél milliárd forintból megújuló épületet.
Építészeti értékeihez, múltjához és régi-új funkciójához méltó közösségi és kulturális tér született.
A munkát a 3h építésziroda mutatja be.
A felújítását a Studio Kvarc tervezi.