10 van, babám!

Jubileumi Falra fel! plakátaukció a KÉK-ben

Tizedik alkalommal várják a régi film-, reklám- és propagandaplakátok rajongóit a Falra fel! plakátaukcióján, hogy értékes ritkaságokra licitálhassanak. A szinte már hagyományosnak mondható árverésen ismét csodálatos grafikai munkák kerülnek kalapács alá november 23-án a szakma legelismertebb hazai és nemzetközi szereplőinek életművéből. 
 

Az őszi plakátárverés főbb szereplői közül az egyik legimpozánsabb az olasz Modiano dohányipari márka fémtáblája a ’30-as évekből. A cég akkoriban forradalminak számító, nagyívű reklámkampányokkal igyekezett népszerűsíteni termékeit, és Olaszországon kívül a Modiano márkanév Magyarországon csengett a legismertebben. 

„Orgazmus kék fényben” – hirdeti az egyik koncertplakát 1980-ból –, és aki Szabó László egykori bűnügyi mindentudó intim házi videóira asszociál, azt az URH fogja elvinni, mégpedig az első koncertjükre, ahol azt üvöltik a mikrofonba: Van-e élet a földön? 

De van-e élet a földön? Ezzel a gyermekien provokatív, kijózanító attitűddel rúgta be az ajtót a '80-as évek magyar undergroundja a Kulich Gyula téri Pszichiátriai Klinika udvarán közel kétszáz érdeklődő előtt, és bár a Falra fel! árveréseken ennek az (ellen)kultúrának a falragaszai mindig kiemelt helyet kaptak, arról mostanáig csak álmodoztak a szervezők, hogy egyszer a korszak egyik legemblematikusabb darabja is kalapács alá kerülhet náluk.

Eközben a mozikban a szélesebb közönség lényegesen konszolidáltabb körülmények között az Üvegtörők című angol zenés film által ismerkedhetett a nyugati világot már megfertőző punkkultúrával. Az árverésen a kultfilm hivatalos plakátja mellett egy sokkal ritkább változat is megvásárolható lesz. És ha már üvegtörés, akkor legyen szék-, ruhásszekrény-, ajtó-, ablak- vagy éppen állkapocstörés is: Bujtor „Csöpi” István Pogány Madonnája már az előző árverésen is nagyot merült, a mostanin pedig egy még ritkább változatért lehet ringbe szállni. 
 


Alien soká a plakátművészet! – sugallja az eseményt hirdető plakát, – amit ezúttal is Faniszló Ádám készített –, hogy aki rajong a nyálkás, agresszív és szinte elpusztíthatatlan ismeretlen lények iránt, az most hazavihessen belőlük egy sorozatot. Ennél természetesen többről van szó, az Alien-filmek sikerét megalapozó Nyolcadik utas archaikus története és egyedi, napjainkig frissnek ható látványvilága, ha már megérintette, nem ereszti áldozatát.

Aki pedig sci-fi rajongóként látogat el a Falra fel! tizedik felvonására, nehezen tud majd ellenállni a Terminátor 2 vagy a Barbarella falragaszának, nem beszélve a Csillagok háborúja nagyméretű plakátjáról. Azok is számíthatnak ínyencségekre, akik kevésbé a kozmosz, sokkal inkább a poros vadnyugat hangulatát kedvelik. A hét mesterlövész, a Félszemű seriff és a Pisztolypárbaj című filmek plakátjaiért lehet megküzdeni – hatlövetű helyett egyre komolyabb ajánlatokkal. 


A 2021-ben elhunyt francia legenda, Jean-Paul Belmondo életművéből is elérhető lesz egy kisebb gyűjtés: a Profi plakátja mellett kalapács alá kerül a Félelem a város felett, a Kellemes húsvéti ünnepeket és az ikonikus Kifulladásig plakátja is. 

A gyerekkori nosztalgiát keresők a csodálatos Vízipók-csodapók, Misi mókus vagy épp a híres egyfejű, azaz Süsü, a sárkány plakátjai közül válogathatnak. Szintén a filmes blokkban szerepel egy Játszd újra, Sam! plakát vagy az Árendás József által tervezett, csodaszép Az utolsó valcer című Scorsese-film falragasza, de Árendás keze munkáját dicséri A Romeyke-ügy plakátja is. A neves mester művei közül most először akár tíz színházi előadás plakátjaira licitálhatnak az érdeklődők. 
 


A filmek és a zene világának metszetében helyezhető el Heinz Edelmann, a Sárga tengeralattjáró művészeti igazgatójának grafikája. A pop art egyik legnagyobb hatású – Csehszlovákiában született – művésze, többek között a szintén Kelet-Európából kivándorolt Bányai István munkásságára is nagy hatással volt. 
 


A jubileumi árverés egyik legkülönlegesebb darabja az 1880-as évekből származó, kiváló állapotú „bringás plakát”, amely a Párizsban működő Kossuth nyomdában készült kőnyomat, ami tökéletes állapotban vészelte át a közel 150 évet.
 

Aki kíváncsi a teljes repertoárra, és haza is vinne a terítékre kerülő darabokból néhányat, feltétlenül jöjjön el november 23-án a KÉK - Kortárs Építészeti Központba a Falra fel 10. aukciójára!



Forrás: sajtóanyag


 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Honeckertől a Hetedikig

Honeckertől a Hetedikig

Jön a Falra fel! 7.0 plakátaukció.

Ikonikus plakátok a hatodik FALRA FEL! árverésen

Ikonikus plakátok a hatodik FALRA FEL! árverésen

Ezúttal az R51 Atelier Budapestben várja a magyar plakátok szerelmeseit a Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium közös aukciója.
 

Szeretnél egy Excaliburral harcoló János vitézes plakátot, esetleg Jim Jarmusch első filmjének falragaszára vágysz?

Szeretnél egy Excaliburral harcoló János vitézes plakátot, esetleg Jim Jarmusch első filmjének falragaszára vágysz?

Akkor semmiképpen ne maradj le az ötödik FALRA FEL! plakátaukcióról!

Hirdetés