Új helyszínen érkezik a negyedik 360 Design Budapest
Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a 360 Design Budapest rendezvénysorozatot, amely most először a formatervezők mellett, az ipar– és képzőművészek alkotásait is bemutatja. Közel 60 ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális alkotók közel 170 tárgya és terméke, szakmai előadások, exkluzív tárlatvezetések és további, izgalmas programok várják az érdeklődőket október 17. és 22. között az Adria palotában és főváros-szerte. A rendezvénysorozat kiemelt vendége a nemzetközi kortárs design egyik legnagyobb ikonja, Rossana Orlandi.
A 360 Design Budapestnek az Adria-palota ad otthont 2023-ban. A többszörösen díjazott, design szakmai rendezvény célja, hogy 360 fokban mutassa be a hazai designkultúrát, támogassa a feltörekvő és már ismert alkotókat, edukáljon, valamint mindenki számára elérhetővé tegye az alkotók munkáját és ösztönözzön a magyar design és lakberendezési termékek vásárlására. A turisztikai és vendéglátóipari szereplők, valamint kreatív és kulturális, ágazati oktatási intézmények, építőipari és design vállalkozások bevonásával a programsorozat egy regionális, élményalapú, a CEE országokban egyedülálló design programsorozattá fejlődik.
„A Magyar Divat & Design Ügynökség stratégiai célkitűzése, hogy a hazai divat és design szektor a regionális piac központjává váljon. Ennek egyik eszköze a nemzetközi kulturális események szervezése, amely jelentősen hozzájárul az országimázs, a hazai kulturális örökség láthatóságának növeléséhez. A 360 Design Budapesten a magyarok mellett, a régió öt országának alkotói mutatkoznak be, valamint nemzetközi sajtó képviselői is ellátogatnak az eseményre, akiket ez alkalommal is ún. hospitality tour keretében látunk vendégül a rendezvénysorozat idejére, bemutatva nekik Budapest kulturális és művészeti értékeit” – mondta Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.
Az esemény fontos újítása, hogy a formatervezők mellett ipar- és képzőművészek is csatlakozhattak a kiállítók köréhez. Három kategóriában – Brand / Product, Collectible Design és Prototípusok / Digitális tervek – jelentkezhettek az alkotók, továbbá a rendezvény valamennyi elemében kiemelt szerepet kap a fiatal tehetségek bemutatkozása. Minden eddiginél nagyobb számban, összesen 70 pályázat érkezett az MDDÜ felhívására, akik közül 27-en feltörekvő tervezőként adták le jelentkezésüket. A szakmai zsűri választása alapján, közel 60 alkotó, több mint 160 alkotása lesz megtalálható a kiállításon, köztük 15 pályakezdő munkája, továbbá 10 regionális tervező és művész tárgya érkezik a helyszínre Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból és Ukrajnából.
Bonta Gáspár, a 360 Design Budapest kurátora rendkívül látványos koncepcióval készült a rendezvényre, amely az Adria-palota belső terét a JAB ANSTOETZ, a világ egyik vezető lakástextil vállalata által biztosított térelválasztókkal tarkítva teremti meg azt a különleges világot, amelyben értelmezhető, vagy sokszor újra értelmezhető az alkotói látásmód. A kiválasztott tárgyak és termékek széles skálán mutatják be, hogy a művészi látásmód és a funkcionalitás hogyan ölthet testet egyedi alkotásokban. A koncepció Magyarország gazdag designtörténeti és iparművészeti örökségét ötvözve a kortárs alkotásokkal egy valódi múlt-jelen-jövő tengelyt hoz létre, edukatív kerettel kísérve.
A 360 Design Budapest kilépve az Adria-palota és a kiállítótér falai közül a főváros számos pontján várja a design és művészeti világra nyitott közönséget. A rendezvénysorozat együttműködő partnere az Art Market Budapest, az Iparművészeti Múzeum, a Czechdesign az idei évben pedig a Code Showroommal, a Solinfo Grouppal, a Virág Judit Galériával és a FIKSZ-szel bővült az együttműködők köre. Az Art Market Budapesttel harmadik alkalommal megvalósuló partnerség egyik leghangsúlyosabb eleme a közös szakmai nap az Inside Art / Building on Art Hungary, amely ezúttal arra helyezi a hangsúlyt, hogy miként járul hozzá a kortárs művészet és design az ingatlanfejlesztések, beruházások értékének és hasznosságának növeléséhez, a városkép és országimázs alakításához.
A 360 Design Budapest keretében mutatják be látványterveiket a design LAB curated by Rossana Orlandi gyártó és tervező párosai, akik 2024 január végéig valósítják meg termékötleteiket. A rendezvénysorozat kiemelt vendége, Rossana Orlandi, a tervek bemutatását követően, mentorként tart közvetlen beszélgetést, amelyre kifejezetten a művészeti pálya iránt érdeklődő feltörekvő tehetségeket várja. A rendezvény hetének ideje alatt galériák, múzeumok, showroomok színesítik a kapcsolódó programok, ún. side eventek körét. Az új generációs 6:AM Glassworks olasz designnmárka csapata bemutatkozik a 360 Design Budapest kiállítóterében, de egy különleges szabadtéri pop-up eseményt is megvalósítanak. A korábbi évekbhez hasonlóan idén is exkluzív tárlatvezetéseken ismerhetik meg a kiállított tárgyakat az érdeklődők.
360 Design Budapest | Web | Facebook | Instagram
MDDÜ | Web | Facebook | Instagram
Forrás: sajtóanyag
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.