Közös Többszörös

Közös Többszörös című kiállítás szeptember 29-én 18 órakor nyílik - a Design Hét Budapest  2016 keretében. 

Szeretettel várjuk a Közös Többszörös kiállítás megnyitójára szeptember 29.-én 18 órakor, amely a Design Hét Budapest  2016 keretében valósul meg.

A kiállított projektek közös ismertetőjegye, hogy egyedi módon vonják be különleges, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő embertársainkat a munkafolyamatba, velük közösen gondolkodva vagy hihetetlen precíz manufakturális tudásukat hasznosítva hoznak létre olyan termékeket, amelyek mindannyiunk számára értéket képviselnek. A hazai kiállítók ez alkalommal három, a Visegrádi Négyek országaiból származó külföldi vendéggel egészülnek ki így helyezve nemzetközi perspektívába a témát.

A kiállítás védnökei Balla Eszter színművész és Martinkó József építészeti szakíró, az Octogon Magazinfőszerkesztője. Október 1.-én, szombaton, 16.00 órai kezdettel a kiállításhoz kapcsolódik egy kerekasztal-beszélgetés is, melyen védnökeink és kiállítóink beszélgetnek a befogadó design jelenlegi útjairól és aktualitásáról, és amely a tervezők és a felhasználók közötti párbeszédet hivatott szélesíteni. 

A kiállítás résztvevői: 
-Remodel Szegeden működő nonprofit társadalmi vállalkozás, mely használt, régi és antik jellegű bútorok kortárs szemléletű felújítását végzi pályakezdő fiatalok foglalkoztatásával.

-Maacraft A MAACRAFT foglalkoztatási programjában autizmussal élő, értelmi sérült fiatalok designerek segítségével készítenek egyedi termékeket. 

-Segítő Vásárlás Designerek által tervezett, fogyatékkal élők vagy megváltozott munkaképességűk által készített, minőségi használati- és ajándéktárgyak értékesítése saját brandként.

-Portfel (PL)- Pénztárca vakok számára fejlesztve

-Prace Domowe (PL)- Design projekt: termékfejlesztés egy idősek otthonával közösen a tervezéstől a kivitelezésig.

-MEMONIK (SLO)- Vakok és látók közös játékát lehetővé tévő memóriatábla

A megnyitó időpontja: 2016. szeptember 29. 18.00
A beszélgetés időpontja: 2016. október 1. 16.00
Helyszín: MAXCity Lakberendezési Áruház I 2024, Törökbálint, Tópark u. 1/a, II.emelet 230-as terem
Event: https://www.facebook.com/events/1077838252294421/

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A MOME által tervezett kiállítással, szabadulószobával és virtuálisvalóság-játékkal nyit meg a felújított borsi Rákóczi-kastély

A MOME által tervezett kiállítással, szabadulószobával és virtuálisvalóság-játékkal nyit meg a felújított borsi Rákóczi-kastély

A szlovákiai Borsiban található, felújított Rákóczi-kastély június 19-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Világsztár építészekkel folytatódik a Szentendrei Építészszalon

Világsztár építészekkel folytatódik a Szentendrei Építészszalon

A február 25-i esemény vendége Martinkó József, az Octogon főszerkesztője lesz

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Amikor fiktív Lego-koncepció került az Octogon címlapjára

Hogyan került egy budapesti épület fiktív Lego-verziója a 2015-ös utolsó lapszámunk borítójára?

Hirdetés