A Seuso-kincs már az interneten is elérhető    

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum hozta létre a Seuso kutatási projekt hivatalos weboldalát a közösen koordinált kutatási program széles körű, tudományos, ismeretterjesztő bemutatására.

A weboldal célja, hogy bevezesse a felhasználókat a Seuso-kincs ezüstedényeinek csodás világába és tartalmával tudományosan megalapozott, hiteles válaszokat adjon a kincslelettel kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdésekre, többek között arra, hogy mit nevezünk Seuso-kincsnek, miért mondhatjuk róla, hogy anyagi és művészi értékét tekintve a legjelentősebb késő római ezüst kincsleletek egyike vagy eredetileg mekkora lehetett az elrejtett kincs és vajon milyen tárgyak tartozhattak még hozzá?

A felhasználó tájékozódhat a Seuso-kincshez korban és összetételben hasonló kincsleletekről is, mint például a mildenhalli, a kaiseraugsti vagy a közelmúltban előkerült vinkovci leletről. Ezeknek az ezüstedényei is éppen olyan szemet gyönyörködtetők és történetük is gyakran olyan fordulatos, mint a Seuso-kincsé.

Nagy érdeklődésre tarthat számot a kincs krimibe illő és emberi sorstragédiákkal kísért modern kori története, amely számos kortárs írót és művészt megihletett már. Elrejtésének és megtalálásának körülményei és a hozzá kapcsolódó, megoldatlan bűntények sorozata pedig máig izgalomban tartja a közönséget.

A weboldal célja továbbá, hogy tájékoztassa a nagyközönséget a Seuso-kincs tudományos feldolgozására 2014-ben létrehozott kutatási projektről és eredményeiről, felhívja a figyelmet a kincs kutatásával kapcsolatos aktualitásokra, eseményekre. A Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézete tudományos együttműködésének keretében a kincs első felének hazakerülése óta zajlik a tudományos kutatómunka, amely magában foglalja a tárgyak dokumentálását, a készítési helyük kutatását, más késő császárkori ezüstedényekkel való összehasonlító elemzésüket, a rajtuk lévő ábrázolások, díszítések elemzését és értelmezését valamint korabeli történeti és társadalmi kontextusuk vizsgálatát. A kincs társadalmi és régészeti közegének feltárásához járulnak hozzá a kutatási program keretében végzett régészeti feltárások, terepbejárások. A nemzetközi sztenderdeknek megfelelően kiemelt szerepe van a Seuso-tárgyak archeometriai kutatásának, amely az anyaguk és a feltételezett lelőhelyük természettudományos módszerekkel való vizsgálata mellett hozzájárulhat a készítési helyük és a régészeti kontextusuk meghatározásához is. Mindezen túl a kutatási program foglalkozik a kincs modern kori történetének feldolgozásával és a Seuso-archívum kialakításával is.

 

A weboldal a szöveges és a képi tartalom mellett játékos, könnyen érthető infografikákkal segíti az információszerzést azok számára is, akik az olvasással szemben a vizuális tájékozódást részesítik előnyben. A látogatót egy idővonal kalauzolja a Római Birodalom és a pannoniai tartományok világába, a Seuso-kincs egykori kulturális közegébe. A történeti eseményeket, kiemelkedő művészeti alkotásokat és írott forrásokat egyaránt bemutató kronológia elsősorban a Seuso-kincs korszakának (4. század – 5. század eleje) főbb közigazgatási, társadalmi és művészeti változásaira világít rá, segítve ezzel a kincs késő császárkori összefüggéseinek megértését.


A weboldalon találhatók információk a Seuso-kincs eddigi kiállításairól, valamint a kinccsel és a kutatási programmal kapcsolatban megjelent publikációkból is közreadunk egy – folyamatosan bővülő – válogatást. Szintén ezen a felületen olvashatók elsőként a Seuso-kincs bemutatásáról és tudományos kutatásáról szóló legfrissebb hírek, események és eredmények is. A felhasználói élményt az egyedi, elegáns megjelenésű webdesign mellett a Seuso-kincs tárgyairól készült kiváló minőségű műtárgyfotók garantálják.


A magyar és angol nyelvű weboldal célcsoportja elsősorban a régészet, a művészet és a kultúra iránt érdeklődő közönség, de megszólítja azokat is, akik a múlt rejtélyeire kíváncsiak, vagy csak különleges vizuális élményekre vágynak. A Seuso kutatási projekt hivatalos weboldalának további célja, hogy a világháló segítségével növelje a Seuso-kincs hazai és nemzetközi ismertségét, a Seuso-brand létrehozását, valamint ösztönözze a látogatót arra, hogy személyesen is megtekintse a kincslelet míves ezüstedényeit a Magyar Nemzeti Múzeum A Seuso-kincs. Pannonia fénye című állandó kiállításán.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Makovecz a kerítésen

Makovecz a kerítésen

Az „ég és föld közötti építészet” – MAKOVECZ IMRE 1935-2011 időszaki kerítéskiállítás a magyar organikus építészet legnagyobb alakja előtt tiszteleg, halálának 10. évfordulója alkalmából. 

André Kertész képei a Nemzeti Múzeumban

André Kertész képei a Nemzeti Múzeumban

André Kertész ismert, valamint mindeddig nem publikált fotói kerülnek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe

Megnyílt a World Press Photo kiállítás

Megnyílt a World Press Photo kiállítás

A tárlat október végéig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Hirdetés