Megvannak a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj nyertesei.

Nyolc fiatal tervező, designteoretikus vehetett részt 2019-ben a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj féléves programjában. A több mint harminc éve működő Ösztöndíjprogram évente újabb és újabb, izgalmas, innovatív designprojektek és kísérletek megvalósítására nyújt lehetőséget a 35 évnél fiatalabb hazai alkotók számára. A Magyar Formatervezési Tanács kezelésében lévő program finanszírozásában az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala vesz részt.

Az ösztöndíj során a pályázók megvalósíthatták önállóan kialakított, illetve gyártói együttműködéssel kidolgozott szakmai programjaikat. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az ösztöndíjasok munkáit bemutató, március végére tervezett kiállítás elmaradt, de készült belőle egy nívós katalógus, amit itt nézhetsz meg.

A rendkívüli helyzet nem csak a 2019-es ösztöndíjasok bemutatását akadályozta, de az idei pályázati felhívást is megnehezítette. A kihívások ellenére szép számban érkeztek pályázatok, melyekből a szakmai zsűri május elején kiválasztotta a nyolc leginnovatívabb designprojektet.

A 2020-as ösztöndíjasok az alábbi pályamunkákkal kerültek be az idei programba:

Góg Angéla neve megkerülhetetlen a food design rajongók számára. A formatervező nyertes pályamunkájában – amely a Laska nevet viseli – egy száraztészta-határozó, és az elkészítéshez szükséges tárgyegyüttes tervezése a cél. A tésztahatározó a Magyarországon megtalálható száraztészták típusait, rendszerezését, és az azokról szóló történeteket és emlékeket mutatja be, míg a tárgyegyüttes a sodrófától a tésztaszárítás fázisáig szükséges eszközöket foglalja magába.

Veres Adrienn építészként végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, eindhoveni szakmai gyakorlata során pedig a műanyag újrahasznosítás elhivatott rajongója lett. Az open source gépeiről híressé vált holland Precious Plastic szervezet ma már globális mozgalommá fejlődött. Az építész célja egy többfunkciós bútor(család) létrehozása újrahasznosított műanyagból. A tervezésnél szempont számára, hogy a bútor más anyag bevonása nélkül jöjjön létre, és egyszerű csomópontokat használjon, melyek elkészítése akár házilag is megoldható. A bútortervben bemutatott félipari hőpréssel előállított műanyagtáblák alternatívaként szolgálhatnak a bútorgyártásban.

Szintén az újrahasznosítás jegyében Tóth Ádám olyan sorolható belsőépítészeti struktúrák tervével nyerte el a zsűri bizalmát, melynek csomópontjai műanyag hulladékból, összekötő elemei pedig falécekből állnak. A felnőtteknek szánt építőjáték célja, hogy kísérletet tegyen arra, hogy a társadalom által termelt műanyag hulladékot építőelemekké transzformálja. Az összerakáshoz lesznek javasolt konstrukciók, de egyéb formáció is létrehozható. Az alkotói szabadság élményén keresztül így a felhasználó szemléletformálása is megvalósulhat.

Veres-Veszprémi Lili 2019-ben is ösztöndíjas volt minta- és textiltervezéssel, idén azonban egy eltérő technikára fókuszál új projektjében. A textiltervező Savage Garden (Vadkert) című pályázata a kilim szőnyeg technikai és formai-strukturális adottságaira építve kíván egy ötdarabos kortárs szőnyegkollekciót elkészíteni, mely kitágítja a műfaj adta kereteket és kompozíciós sémákat. A kollekció témája a természet tapasztalata, amelyben nem csak az idill és a harmónia, hanem a spontaneitás és a vadság is szerepet játszik.

A Perceptual Thinkers alternatív öltözékkollekció alkotója, Szalkai Dániel évek óta elhivatottan foglalkozik az autizmus jelenségének részletes vizsgálatával. Pályázatában a Sensorism - generatív technológiák fejlesztése szerint az autizmus jelenségére adott válaszai, koncepciói – a ’design for all’ ideának megfelelően – senkit nem zárnak majd ki a használatból.

Archetipikus terek címmel Hlatki Dorottya három tapétasorozatot tervez, ahol a grafika tartalmi szempontból is a térhez kapcsolódik. Az építészeti témák talányos módon jelennek meg a kortárs otthonokba illeszkedő illusztrációkon, a tudatalatti folyamatokra reflektálnak, amelyek kontextusában jelentést nyer az otthon fogalma.

Dorottya az Octogon korábbi grafikusa, a magazin arculatára a mai napig is hatassál levő szakember, így különösen büszkék vagyunk arra, hogy elnyerte az ösztöndíjat.

Andrási Edina alkalmazott grafika és szilikátipari formatervező szakirányon végzett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, majd Pécsett folytatta tanulmányait design- és vizuálisművészet tanár szakon. Edina az utóbbi években végzett anyagkísérletei során kidolgozott egy olyan eljárást, amellyel áttetsző, réteges, nagyméretű porcelán tárgyakat készíthet. Pályázatában azt a célt tűzte ki, hogy megtervezze és kivitelezze a Lumimosa porcelán lámpája prototípusait és csomagolását.

Nagy Krisztina 2017 óta dolgozik saját márkáján a Mimikrin, melynek profilja egyedi, kisszériás bőr termékek gyártása, amik az újrahasznosítás jegyében készülnek. A textiltervező és design menedzser a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diplomázott. Az alkotó vendégággyal rendelkező ülőgarnitúra kárpittervezésével foglalkozik majd a féléves ösztöndíja során a Varkoly Fiai Kft. együttműködő partner feladatkiírása keretében.

Az alkotók hamarosan belevághatnak terveik megvalósításába, melyet a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj szakmai támogatással és fejenként bruttó 1,2 millió forintos ösztöndíjjal támogat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Öt díjat hoztak el a METU hallgatói az OTDK-ról

Öt díjat hoztak el a METU hallgatói az OTDK-ról

Táskakollekció, flakon babáknak, sütőedény, textilképzés és lámpa a díjnyertes alkotások között. 

10 ikonikus Bauhaus bútor és design tárgy

10 ikonikus Bauhaus bútor és design tárgy

Székek, asztalok, lámpák és sakktábla - ezt hagyta ránk a Bauhaus.

Budapest100 és Bauhaus

Budapest100 és Bauhaus

A Budapest100 a művészeti iskola város- és gondolkodásformáló hatását is vizsgálja.

Hirdetés