Március 9-ig lehet jelentkezni a hallgatói kezdeményezésként létrejött MOME Movement arculati pályázatára. 

Egyre több szervezet ismeri fel az egységes arculat fontosságát, azonban gyakran hiányoznak a megvalósításhoz szükséges erőforrások. Ezen változtatnának a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói, akik MOME Movement néven kisarculati és online grafikai elemek megtervezésével támogatják a nonprofit szervezetek vizuális kommunikációját.

„Arra gondoltunk, ha ez a kezdeményezés nonprofit szervezetek munkáját támogatja, akkor az extra motivációval szolgálhat számunkra. Így valós emberekkel és problémákkal ismerkedhetünk meg, és segíthetünk nekik a saját szakmánk által.” - mondta el a kezdeményezés indulásáról Weiszer Márk társalapító, projektvezető.

A MOME Movement pályázat a 2018-as Tervezőgrafika BA1 csoport közös projektjeként indult, amit közösségépítési szándékkal hoztak létre. 2020-ban a projekt új fázisba ért: az önszerveződő csoportból alakult kezdeményezést az egyetem Schmidt Andrea, az Elméleti Intézet tanára és Vargha Balázs, a Tervezőgrafika MA szak vezetője segítségével befogadta. Ennek eredményeként ma már a tantervben szereplő, általuk vezetett kurzus formájában érhető el a MOME-s hallgatók számára. A Movement így 2020-ban már interdiszciplináris együttműködéseknek is utat nyitott: a tervezőgrafikus hallgatók mellett jelen vannak animációs, média design, designmenedzser és designkultúra szakos hallgatók is. 

 A pályázatra minden olyan hazai, nonprofit jelleggel működő szervezet jelentkezését várják, amelyek költségvetési vagy egyéb okokból adódóan még nem, vagy csak kezdetleges arculati elemekkel rendelkeznek. 

JELENTKEZÉS

A pályázatra a nonprofit szervezetek március 9-ig elektronikusan kitöltött jelentkezési lappal jelentkezhetnek, amely itt érhető el. A pályázat további részletei itt olvashatók.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagyszerű hallgatói projektek a MOME X Be Light! kurzuson

Nagyszerű hallgatói projektek a MOME X Be Light! kurzuson

Idén is folytatódnak a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj részeként meghirdetett KFI kurzusok.

Tömény illuzionisztikus akkumulátorok

Tömény illuzionisztikus akkumulátorok

Interjú Ábel Tamás üvegművésszel.

Indulj az Ugrás a jövőbe! pályázaton

Indulj az Ugrás a jövőbe! pályázaton

UGRÁS A JÖVŐBE! – a MOME ismét meghirdeti fiataloknak szóló kreatív pályázatát.

Hirdetés