A Skandináv Házban.

Megújuló energia, kortárs urbanisztika, fenntartható fejlődés, modernkori társadalmi traumák – öt izgalmas téma öt inspiráló előadótól az október közepén érkező Think: Nordic 2021 című eseményen, a Skandináv Ház Alapítvány szervezésében. Az érdeklődők dán, finn, izlandi, norvég és svéd meghívott előadóktól kaphatnak képet aktuális társadalmi kérdésekről.

A szélesebb közönség számára szervezett eseményen napjaink néhány kulcsfontosságú problémáját, és az azokra arra adott lehetséges válaszokat vázolják fel az előadók, akik gondolataikkal, szakmai tevékenységükkel ma a skandináv országok aktív formálói közé tartoznak.

„Célunk, hogy az északi értékeket, életfelfogást, kultúrát minél többen megismerhessék Magyarországon. Ennek jegyében rendezzük meg már másodszor a Think: Nordic összejövetelt, ahol meghívott előadók segítségével az északi gondolkodásmód néhány apró, ugyanakkor nagyon aktuális momentumát mutatjuk be a hazai közönségnek. Az érdeklődők izgalmas, inspiráló előadásokon vehetnek részt, s hiszünk abban, hogy hasznos ismeretekkel, szempontokkal gazdagodnak” – mondta az eseményről Varga Vera, a Skandináv Ház vezetője. 

A Think: Nordic előadói: 

•    Stine Lise Hattestad, fenntarthatósági szakértő, Norvégia
•    Søren Hermansen, megújulóenergia-szakértő, Dánia
•    Tapani Jokinen, design-szakértő, Finnország
•    Unnur Anna Valdimarsdóttir, epidemiológus, Izland
•    Viktoria Walldin, szociálantropológus, városfejlesztési szakember, Svédország

Az angolul zajló programról és az előadókról részletes információ a Skandináv Ház weboldalán olvasható, az érdeklődők ugyanitt válthatnak belépőjegyet az eseményre.

Think: Nordic 2021
Időpont: október 16. szombat, 14:00-18:00
Helyszín: CEU, Budapest, V. kerület, Nádor u. 15.
Az esemény házigazdája: Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója
Részletes program, fellépők: www.skandinavhaz.hu

A programot szervező Skandináv Ház Alapítvány 2003 óta működik Magyarországon. A civil szervezet elsősorban nyelvtanfolyamok és kulturális programok – egyebek mellett koncertek, filmvetítések, nyelvi klubok, könyvbemutatók, előadások, gyerekprogramok – szervezésével foglalkozik, emellett az Észak skandinavisztikai folyóirat kiadója. A stáb önkéntesekből és gyakornokokból áll, munkájukat nemzetközi kuratórium felügyeli. A Skandináv Ház aktívan együttműködik a skandináv országok hazai külképviseleteivel és a hazai kulturális szféra szereplőivel.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Hannabi múzsája meghozta az igazi meglepetést

A Hannabi múzsája meghozta az igazi meglepetést

A tízéves brand most lehetővé tette a tökéletesen személyre szabott kanapék tervezését.

Elérte a legmagasabb pontját a debreceni DEUFOL üzem építése

Elérte a legmagasabb pontját a debreceni DEUFOL üzem építése

Az üzemben modern csomagolóanyagokat fognak gyártani.

Hirdetés