A pécsi Zsdrál-Art Kortárs Művészeti Galéria nyitott új kiállítóhelyet és műkereskedést nívós kortárs alkotók munkáival Füred megújult sétányán. 

Zsdrál-Art Kortárs Művészeti Galéria néven új kiállítóhely és műkereskedés nyílt Balatonfüreden. A Zákonyi sétányon található épület üzemeltetését nyílt pályázaton hirdette meg az önkormányzat, a tíz jelentkező közül végül a Zsdrál műkereskedő és műgyűjtő házaspár pályázatát támogatta a város, írta meg a balatonfured.hu.

A galéria a Zákonyi sétányon megvalósult mélygarázs fölötti, teljesen átalakított, zenélő szökőkúttal is kibővítet területen található, ahol több új galéria, üzlethelyiség és étterem is helyet kapott. A Balaton térségében szinte egyedinek számító, kortárs műveket bemutató és kínáló Zsdrál Galériát már berendezték, jelenleg mintegy ötven kortárs műalkotást állítottak ki. A galéria profiljának gerincét az 1945 utáni magyar, nemzetközi szinten is jegyzett modern és kortárs művészek festményei, szobrai, kerámiái alkotják, a bemutatott művek meg is vásárolhatók.

Több mint tíz éve foglalkozunk műkereskedéssel, Pécsett 2018-óta működik egy galériánk, de szerettünk volna megjelenni itt a Balatonnál is, ha pedig Balaton, akkor csakis Füred. A galéria kitűnő adottságú, havonta szeretnénk elsősorban tematikus tárlatokat bemutatni, de a képzőművészethez kapcsolódó programok szervezésében is gondolkodunk. Festmények és kisplasztikák lesznek nálunk láthatók, alkalmanként 40-50 darab műalkotás, kuriózum, hogy kortárs kerámiaművészettel szinte csak mi foglalkozunk – mondta el Zsdrál Márkó, aki feleségével együtt a galéria tulajdonosa.

A galériát Zsdrál Márkó és Zsdrál Veszna alapította Pécsett azzal a szándékkal, hogy főképp pécsi kötődésű alkotókat képviseljen. Mivel műkereskedői tevékenységük az elmúlt 10 évben főleg Zsolnay-kerámiákra fókuszált, a galéria profiljának gerincét is keramikusművészek alkotják, lírai, valamint konkrét geometrikus festőkkel és szobrászokkal kiegészülve.

A galériák termeiben bemutatott festmények, kerámiák, és más műalkotások kiemelkedően kvalitásos alkotóktól származnak, akik között a már ismert, érett művészek mellett pályakezdők is megjelennek, melynek galériánk a sokszínűségét köszönheti.

A tágas, 400 négyzetméteres, finoman indusztriális, látszóbetonnal és cementlap burkolattal kialakított kétszintes galéria egészen biztosan izgalmas új helyszín lesz a kortárs képzőművészetet bemutató balatoni kiállítóterek között. 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Más fejlesztővel, de mégis folytatódik a balatonfüredi gigaberuházás

Más fejlesztővel, de mégis folytatódik a balatonfüredi gigaberuházás

A 20. századi balatoni építészet egyik leghíresebb, Virág Csaba tervezte épülete helyén a „francia Riviéra és az olasz dolce vita" szálloda-tematikával folytatódik a korábban leállt balatonfüredi komplexum építése.

Invokáció (a múzsák segítségül hívása)

Invokáció (a múzsák segítségül hívása)

Balatonfüred, Modern Műtár

Hirdetés