Több mint száz pályázat érkezett be alig több mint két hét alatt.

A Westend második alkalommal hirdette meg kreatív logópályázatát, amelyre idén több mint száz pályázat érkezett be, alig több mint 14 nap alatt. A 2021-es kiírás központi témája a közösségi élmény valamilyen vizuális megélésének bemutatása volt. A pályaművek sorrendjét neves szakmai zsűri állította fel. Balogh Balázs média designer, Csizik Balázs tervezőgrafikus, Csillag Eszter, a Q Contemporary vezetője, valamint Kovács Orsolya, a bevásárlóközpont marketingigazgatója nem könnyű feladat előtt álltak, de döntésük értelmében létrejött a legjobb három alkotás sorrendje, valamint a házban található szolgáltatók támogatásával három különdíj is született. A közönségdíjra november 30-ig várják a látogatói szavazatokat.

1. helyezett: Giczi Gyöngyi: Egyszínű sokszínűség

A Westend bevásárlóközpont 2019-ben ünnepelte megnyitásának 20. évfordulóját. Ez alkalomból nemcsak hatalmas születésnapi eseménysorozattal készültek, de teljesen új arculattal köszöntötték a velük ünneplőket. A meghívásos tenderen győztesnek választott Avalanche Kreatív Ügynökség egy dinamikus arculatot álmodott meg a bevásárlóközpontnak, mely számtalan lehetőséget biztosít kampányaik egyedi és változatos megjelenítéséhez. 

Tavaly novemberben szervezték meg első kreatív tervezői pályázatukat, melynek témáját maga a bevásárlóközpont, a látogatók Westendhez fűződő élményei adták – mindezt a W betűben megjelenítve. Már akkor is rengetegen neveztek, hasonlóan az idei időszakhoz. 

Izgalmas volt látni, hogy az idő rövidsége és a közösségekre nagy súlyként nehezedő pandémia ellenére idén mennyien gondoltak igazi közösségformáló helyszínként a bevásárlóközpontra, és hogy ezt az érzést, milyen kreatív módon voltak képesek kifejezni.

A pályázatot 2021-ben is szakmai zsűri bírálta el: Balogh Balázs média designer, Csizik Balázs tervezőgrafikus, Csillag Eszter, a Q Contemporary vezetője és Kovács Orsolya, a bevásárlóközpont marketingigazgatója. Az első három helyezett összesen 600 000 forint értékű pénzjutalomban részesül, melyet Westend ajándékkártya formájában kapnak meg. A 40 legjobb alkotás kiállítás formájában december végéig megtekinthető a bevásárlóközpont közösségi tereiben.

A nyertesek:
1. helyezett: Giczi Gyöngyi: Egyszínű sokszínűség
2. helyezett: Szabó Éva Evu: Sokszínű duplakávé
3. helyezett: Onodi-Belente Lara: Kiteljesedés

Szabó Éva Evu: Sokszínű duplakávéOnodi-Belente Lara: Kiteljesedés

Különdíjasok:
Axis Café & Lounge különdíj: Mester Adél: Nekem a Westend
Libri Könyvesbolt különdíj: Bakonyvári Orsolya: Miénk a világ
Pirex Papír különdíj: Horváth Gerda: Új barátság

A pályázatról készült videóban Veiszer Alinda és a zsűri kalauzolja el a kiállításban a nézőket:




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tervezz logót a Mohácsi csata 500. évfordulójára

Tervezz logót a Mohácsi csata 500. évfordulójára

MOHÁCS 1526-2026 – Logó- és kisarculat pályázat!

Megújul a Westend ételudvara | Hello Wood

Megújul a Westend ételudvara | Hello Wood

Elindult az eddigi legnagyobb átalakulás a Westend történelmében, melynek kapcsán a közösség, a természetes környezet, a fenntartható és digitális megoldások kerülnek középpontba.

A sokszínű duplavé – kreativitás a Westend logópályázatán

A sokszínű duplavé – kreativitás a Westend logópályázatán

Több mint száz pályázat érkezett be alig több mint két hét alatt.

Hirdetés