Az Optinvest és a Pyxis Nautica együttműködésében.

Az Aranypaloták-projektről ismert Optinvest ingatlanbefektető cég és a Pyxis Nautica építésziroda duója ezúttal az egykori Modern- és Breitner Áruház három emeletét gondolták újra. Azok a járókelők, akik veszik a fáradtságot, hogy az utcai nyüzsgéstől és a telefonjuktól elszakadva felnézzenek az épületre, most újabb minőségi változásnak lehetnek szemtanúi az első emeleteken. Az első emeleti Meyer&Levinson-iroda belsőterei kapcsán az épület múltja volt a legfontosabb inspiráció. Cikkünk az OCTOGON magazin 181-es (2023/1-es) lapszámából.
 

 

A több mint száztíz éves Breitner-házra, a Deák tér szecessziós saroképületére az évek során megannyi réteg rakódott: mind történeti, mind fizikai szempontból. A telket és az akkoriban rajta álló épületet 1910-ben vásárolta meg a Modern & Breitner vállalat, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb forgalmú posztó- és bélésárú nagykereskedője. A céget 1873-ban alapította Modern Mór és Breitner L. Zsigmond, majd 1887-ben maguk mellé vették Stern Alfrédot, az ő neve azonban már nem jelent meg az addigra bejáratott cégnévben. Hamarosan meg is kezdődtek a bontási munkálatok, hogy az ott álló, körülbelül százéves Eger-ház helyére épülhessen az impozáns, vegyes funkciójú lakó- és áruház. Az Eger-házzal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a második emeletét Pollack Mihály tervezte, aki maga is a házban lakott egy darabig. Felesége, Eger Magdolna az építtető lánya egy ideig pedig a ház tulajdonosa volt. Ezt az épületet váltotta fel, a Jugendstil-homlokzatú, grandiózus kupolával díszített, V-alaprajzú Modern- és Breitner Áruház, ami a korabeli német üzletközpontok mintájára épült. A tervezésre Révész Sámuel és Kollár József kaptak megbízást közvetlenül a cégtől, amely aztán 1912 áprilisában költözhetett be az új épületbe.

Az üvegfödémes pince, a földszint és az első két emelet kereskedelmi funkciót töltöttek be és különböző elegáns boltoknak adtak helyet. A harmadik, negyedik és ötödik emeleteken lakásokat, a legfelső részen pedig műtermeket alakítottak ki. A bérházrész bejárata a Deák Ferenc téri homlokzaton, egy építészetileg alárendelt részen volt akkoriban. Az első lakó maga az egyik tulajdonos, Stern Alfréd és családja volt, a műteremlakásokban pedig többek között Iványi-Grünwald Béla, Medvecky Jenő, Kmetty János, Faragó Béla festőművészek, Ligeti Pál építész és Ferenczy Noémi gobelinművész is alkottak.

 


A második világháborúban a ház több része is komolyabb károkat szenvedett, valószínűleg emiatt bontották le az épület déli szárnyát. Az viszont a mai napig nem tisztázott, hogy milyen okból tüntették el a jó állapotban lévő kupolát és a homlokzaton felfutó díszek felső részeit 1952-ben. A bástyaszerűvé csonkított épületet aztán 1962-ben újították fel: egységesítették az első és a második emeleti nyílásokat, az első emeleti sarokrészén kialakítottak egy erkélyt, elkészült egy új lépcsőház, a lakásokat pedig felaprózták. Átszínezték továbbá a vakolt felületeket, bizonyos hiányokat javítottak, egyes díszítőmotívumokat viszont megszüntettek, csakúgy, ahogyan az építtetőkre utaló feliratot is a homlokzaton. A Deák Ferenc térre nyíló kapualjat aztán pár évvel később áthelyezzék a Deák Ferenc utcai oldalra. A következő felújításra a 2000-es évek végén, a pesti Belváros egyik átfogó, magánkezdeményezésű fejlesztésének részeként került sor: újból felújították az elszürkült külsőt, egységesítették a földszinti portálokat, hogy jobban illeszkedjenek a történeti épülethez. Az emeleti részeken viszont továbbra is az 1962-es állapotok rögzültek. 

A Pyxis Nautica csapata először 2017-ben került kapcsolatba az épülettel, amikor a ház megbízta őket, hogy újítsák fel a méltatlan állapotú kapualját és előterét. Az építésziroda életében kiemelt szerepet töltött be ez a megbízás, hiszen ez volt a legelső megvalósult munkájuk. A letisztult és elegáns végeredményről az Octogon hasábjain is beszámoltunk [Egy kapualj-felújítás jó befektetés is lehet, 2017. május 20. – a szerk.]. Ennek a munkának a kapcsán ismerkedtek meg aztán Dobos Máté ingatlanbefektetővel, az Optinvest tulajdonosával, és indult el mai napig tartó közös missziójuk: elhanyagolt, belvárosi „kincseket” gondolnak újra, a műemlékvédelmet szem előtt tartó, mégis 21. századi igényeknek megfelelő felújítással.

Együttműködésük szorosságát jelzi, hogy Dobos Máté a tervezéstől a belsőépítészeti kialakításokon át – akár a festmények kiválasztásáig – részt vállal a tervezési feladatokban. Ennek kapcsán újítják meg például az Almásy-, a Dreher-, a Kincsem- és a Wagner-palota épületét. Azt a négy épületet, amelyeket tavaly aranyba csomagoltak egy nagyszabású művészeti-marketing kampány keretében Szalai Dániel art director ötlete alapján.

 

 

Ezzel párhuzamosan visszakanyarodtak a kezdetekhez is, a megismerkedésük helyszínéhez, a Modern- és Breitner házhoz. Ugyan ez az épület nem volt az Aranypalota-kampány része (hiszen itt csak bizonyos részek újulnak meg, nem a ház egésze), velük egyazon szellemiségben kel új életre a belseje: a történelmi hagyatékra erősen építve, mégis újat mutatva. Első körben a Meyer & Levinson belső tereit tervezték meg az épület első szintjére, valamint egy IT cég irodáját a második szintre, azóta pedig már egy esztétikai rendelő kialakítása is folyamatban van a harmadik emeleten. 

A Pyxis Nautica ismérve, hogy építész szemlélettel állnak hozzá a belsőépítészeti munkáikhoz. A Breitner-háznál is az első és legfontosabb lépésük volt, hogy szerkezetig bontsák vissza a belső teret, felkutatva az eredeti alaprajzot. Az építészeti vízió egyértelműen a kevesebb több elvére épült: lekaparni a megsárgult, poros rétegeket, és csupán finom, kortárs árnyalatokkal gazdagítani az épület esszenciáját. A visszabontás kapcsán aztán újabb és újabb rétegekre bukkantak, például befalazott vas tartópillérekre, amiket mélyzöld színre festettek és beépítettek az enteriőr koncepcióba.

Minimális beépített bútorzatot használtak, és hagyták az épület adottságait érvényre jutni, világos és nagyvonalú atmoszférát teremtve.

Ahogy belépünk az irodába, rögtön egy hatalmas, nyitott térbe csöppenünk, ahol egész belmagasságú, nagyméretű üvegfalak húznak csak átlátható határokat és hoznak létre izgalmas tükröződéseket. A V-alaprajzú tér sarkába egy szintén üvegfalú tárgyalót helyeztek el, ami azonban egy okosfólia segítségével tejfehérre változtatható a privát megbeszélések idejére. Az üvegfelületeknek és a megnyitásoknak hála szinte teljes panoráma nyílik a környezetre, így az evangélikus templom, az Anker köz és Bazilika is az iroda díszítő háttere. Ezáltal feloldódnak a kint és bent határai, az iroda a pulzáló belváros részévé válik vizuális értelemben is.

 

 

Azonban nem csupán a kültér hat a belsőre, hanem a beltér is igyekszik kifelé kommunikálni. Ezért fektettek hangsúlyt arra, hogy az utcáról nézve is láthatóvá váljon a beltérben zajló változás. A mennyezetre applikált színes, geometrikus formák a nyílászárók ritmusainak átiratai. Az építészek elmondása szerint

minden díszítőelem az épület adottságaiból táplálkozik, azokra reflektál kortárs formanyelvvel.

Az ablakokat továbbá LED-sorral világították meg alulról, ami az áruházi múltat hivatott megidézni. A plafon barizol világítófelületei pedig egyfajta kupolahatást keltenek alulról nézve, ami az épület elveszett csúcsdíszét juttathatja eszünkbe. 

 

 

Fontos inspiráció volt továbbá a házban alkotó művészek öröksége. Ez a visszacsatolás egyrészt eredeti festmények formájában is kikerült a falakra, valamint az enteriőr színeiben is visszaköszön erős színharmóniák képében. Ezeket az alkotásokat más, kortárs festmények és szobrok is kiegészítik, mint például Nagy Géza vasból és régi teknőkből készült állatszobrai.

A meleg árnyalatú faparketta és a változatos közösségi és klubhelyiségek célja az otthonos hangulat megteremtése volt. A megrendelő szerette volna belsőépítészeti eszközökkel visszacsábítani a dolgozókat az irodatérbe a home office éra után. Ilyen helyiség többek között a növényekkel és fonott kiegészítőkkel teli akváriumszoba, vagy a multifunkcionális, vendéglátásra és szórakozásra is alkalmas konyhatér. Itt egy plusz csavar, hogy a konyhát egy hátsó bejáraton is meg lehet közelíteni, ahol például a catering személyzet tud közlekedni a rendezvények idején. A konyhatérben található fekete krétafal – és az, hogy az iroda egyes tereit maguk az ott dolgozók nevezték el –, mind azt mutatja, hogy a Pyxis Nautica egy olyan munkateret tervezett, ami képes együttélni a használóival. 

 


A végeredmény egyértelműen a Breitner-ház újravirágzásának egy fontos eleme, ami láthatóan egy pozitív lavinát indított el az épületben. A továbbiak kapcsán pedig ki tudja, mit hoz a jövő, az sem elképzelhetetlen, hogy az Optinvest és a Pyxis Nautica duója egyszer még az ikonikus kupolát is visszaállítja.

 

Tervezés éve: 2021
Megvalósulás éve: 2022
Nettó alapterület: 700 m2
Beruházó: OPTINVEST Zrt., Meyer&Levinson
Eredeti tervezés: Révész Sámuel és Kollár József (1912)
Tervezés: Varga János, Tótszabó Tamás (Pyxis Nautica)

 








Az OCTOGON magazin 181-es (2023/1-es) új, hagyományosan műemléki lapszámában sok egyéb mellett a Pyxis Nautica és az Optinvest Zrt. által belsőépítészetében felújított Breitner-házról, a Vékony Tamás / Bayer Construct tervezésében újjászülető Andrássy úti Karsai-palotáról, a Hegedűs Zsolt / Centralwood által jegyzett Vasvári Pál utcai zsinagóga megújulásáról és egy bükfürdői hotelépület rekonstrukciójáról is olvashattok.


Az OCTOGON-ra erre linkre kattintva lehet előfizetni!






 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Arannyal kitöltött repedések

Arannyal kitöltött repedések

Interjú Dobos Máté ingatlanbefektetővel, az Optinvest Zrt. tulajdonosával és Tótszabó Tamással, a Pyxis Nautica építészével.

Hirdetés