Fellner Sándor 1904-es épületének rekonstrukciója 2023-ban fejeződik be.

Lezárultak az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság téri épületegyüttese rehabilitációjának második ütemére kiírt közbeszerzési eljárások – közölte Facebook-oldalán a Pénzügyminisztérium. A napokban aláírt szerződések értéke 54,4 milliárd, illetve 1,25 mil­liárd forint, ami mindkét közbeszerzésnél az előzetesen becsült érték alatt áll.

A beruházók célja, hogy a Budai Vár egyik legértékesebb épületegyüttesét műemléki hitelességgel újítsák fel, a Pénzügyminisztérium 2023 végén költözhet vissza a Várba.

Az uniós nyílt eljárás nyertese a West Hungária Bau Kft. és a Garage Kft. konzorciuma lett, a beruházás mérnök-lebonyolító és műszaki ellenőri feladatainak ellátására kiírt eljárást pedig a Céh Zrt. nyerte. A Mátyás-templom szomszédságában álló épület rekonstrukciója 2018-ban kezdődött.

„A mintegy 40 ezer négyzetméter nettó alapterületet magában foglaló fejlesztésre a kormány eddig 25 milliárd forintnyi forrást folyósított. Az összegből 10,7 mil­liárd forintot fizettek ki, a fel nem használt összeg egy része visszakerül a költségvetésbe, másik részét a beruházás hátralévő szakaszában használják fel” – nyilatkozta Halmai Zoltán, a beruházó PM-Tér6 Nonprofit Kft. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

A vezérigazgató szerint a Szentháromság téri szárnyban található reprezentatív terek – köztük a díszterem, az audienciás terem, a tanácsterem, a várótermek és a díszlépcsőház – méltó helyszínei lehetnek majd különböző állami, diplomáciai eseményeknek, fogadásoknak, ünnepi rendezvényeknek.

A kívülről nem látható – és így a városképet nem befolyásoló – bővítés koncepcióját neves építészekből álló tervzsűri több körben véleményezte. Az udvar részleges, keretes beépítésével megmarad a belső udvar átriuma, ugyanakkor jelentősen nő a hasznos irodaterület, és itt kap helyet a teljes épületegyüttes gépészete, parkolója, kerékpártárolója és irattára is.

Az új egység Fellner Sándor oldalfolyosós rendszerét ismétli, de itt az irodák a növényzettel gazdagon beültetett belső átriumra néznek, míg a folyosók kifelé, a régi irodaszárnyak udvari homlokzataira. A zöldterület az eddiginek csaknem duplája lesz. A nagy üvegfelületekkel borított, szinte áttetsző „kocka” kellő távolságot tart a régi épülettől, ezzel is megadva a tiszteletet Fellner művének.

A két épület között kialakuló, üveggel fedett, nagy belmagasságú teret lépcsők és hidak szelik át, melyek régi és új között teremtenek funkcionális és szimbolikus kapcsolatot. Az irodák sok természetes fényt kapnak, a funkcionalitást előtérbe helyező belsőépítészeti megoldások révén létrejövő munkahelyek minden szempontból megfelelnek a mai kor igényeinek.

A Fellner Sándor tervezte, 1904-ben épült palota rekonstrukciója 2018-ban indult, a munkálatok 2023-ban fejeződnek be, és a tervek szerint a Pénzügyminisztérium még abban az évben átköltözik ide a József nádor térről.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Fortuna-udvar új irodatömbjének látványtervei

A Fortuna-udvar új irodatömbjének látványtervei

Fellner Sándor 1904-es épületének rekonstrukciója 2023-ban fejeződik be.

Nők az Építészetben | B. Szabó Veronika, az XYZ Design Labor vezetője

Nők az Építészetben | B. Szabó Veronika, az XYZ Design Labor vezetője

Egy „jó pasiról” mi csajok csináltunk egy olyan kiállítást, mely 2022-ben elnyerte az Év Múzeuma kitüntető díját

A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig

A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig

Új könyv jelent meg a Lánchídról a Közlekedési Múzeum gondozásában

Hirdetés