A letisztult, elegáns betonház lakótér és kerámia stúdió is egyben.

Ház a kerámiaművésznek néven tervezett otthont betonból az Arhitektura d.o.o Ljubljana külvárosában, amelyben a lakófunkció és a munkatér jól megfér egymás mellett. A ház sima betonfelületével elsőre olyan, mint egy bunker, de a nagy üvegfelületei és az udvarban uralkodó zöld gyep lágyítják a szigorú betonfalakat.

A beton kedvelői minden bizonnyal beleszerelmesednek ebbe az egyszerű, letisztult, sallangoktól mentes betonházba, ahol a beton mellett a fehér színek és a fakó fa felületek dominálnak. A lakóház tulajdonosai korábban műhelyt béreltek a kerámiakészítésre, de elkapta őket a vágy, hogy otthonról dolgozhassanak. Az 550 négyzetméteres, U alakú épületet három részre osztották, északi részén helyezkedik el a kerámia stúdió, a közepén egy nagy lakótér, a déli blokkban pedig a hálószobák találhatóak. 

A belső tér élénk párbeszédet folytat a homlokzattal, fehér falakkal és sápadt fapadlóval tükrözi vissza a beton vizuális egyszerűségét. A kerámiaműhelyből az udvar és a lakóterek is jól beláthatók. 

Nemcsak a ház beton, hanem a kerítése is, mely teljesen elzárja a környezetétől. Az építésziroda szerint erre azért volt szükség, mert bizonytalan, hogy mi lesz a körülötte lévő terület sorsa, és szerették volna elzárni a házat a kíváncsiskodó tekintetek elől.

Forrás: Arhitektura d.o.o




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Best of Octogon 2021 | RAPA Architects

Best of Octogon 2021 | RAPA Architects

Visszatekintve az elmúlt évre Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője kiemelt 10 meghatározó építészeti projektet a 2021-ben megjelent lapszámokból. Ezúttal íme a RAPA Architects által tervezett rendhagyó budai ház, amelyet korábbi cikkünk újraközlésével idézünk fel.

Családiház paratölgyek ölelésében

Családiház paratölgyek ölelésében

A Hugo Pereira Arquitetos munkája.

A ház mint képtárgy

A ház mint képtárgy

Az építészet mint képalkotás egy rendhagyó budai ház tervezése során a RAPA Architects-től. Cikkünk az OCTOGON 169-es (2021/5-ös) lapszámából.

Hirdetés