Budapest után a vidéki egyetemi városokban is megnyitja új központjait az MCC.

A patinás Aranybika szálló lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja - jelentette be az MCC kuratóriumának elnöke, a Miniszterelnökség államtitkára csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Orbán Balázs közölte, az MCC megvásárolta és felújítja az épületet. Először a szálloda "új szárnyát" alakítják át, addig a régi szállodarészben kezdődik meg a képzés, amely később a felújított részben működik tovább. Ezután újítják fel a régi épületet, amelyet ismét szállodaként működtetnek majd - ismertette.

Budapest után a vidéki egyetemi városokban nyitja meg központjait az MCC, ahol az általános iskolától az egyetemekig vehetnek részt ingyenes tehetséggondozó programokban a fiatalok - mondta az elnök. Jelezte, hogy az MCC a vidéki központok létrehozásával értékeket is ment, azzal, hogy felújítja, megóvja az épített örökségként számon tartott nagy múltú, de sok esetben rossz állapotú, elhanyagolt vagy használaton kívüli épületeket. A beruházás következtében az ingatlanok visszanyerik a városban korábban betöltött központi szerepüket.
    
Orbán Balázs hozzátette, Debrecenben visszaállítják az Aranybika régi hírnevét: a szállásfunkció mellett a korábbi kulturális-közösségi terek is visszatérhetnek az Aranybikába, ugyanis az ingatlanhoz tartozó hangversenyterem megóvásáról is tárgyal a Mathias Corvinus Collegium a város vezetésével. A tervek szerint a helyiek nyilvános rendezvényeken és kulturális programokon vehetik majd birtokba az ikonikus épületet. Orbán Balázs kiemelte, az ingatlant értékesítő cég tulajdonosával rendkívül korrekt szakmai párbeszéddel sikerült mindkét fél részére előnyös megállapodást tető alá hozni, kifogástalan volt az együttműködés az adásvétel körülményeiről, tartalmáról. Mindkét fél abban volt érdekelt, hogy a nagy múltú épülethez méltó funkciók társuljanak, és az Aranybika visszanyerje régi fényét.

Bognár István, az MCC regionális képviselet-vezetője a sajtótájékoztatón fontos célként említette a minél szorosabb együttműködést a helyi oktatási, kulturális intézményekkel. A városban jelenleg is elérhető az MCC fiatal tehetség programja, valamint a középiskolás program. Szeptembertől - egyelőre ideiglenes helyszínen - elindul az akadémiai képzés a juniorképzéssel, az egyetemi programmal és a posztgraduális képzésekkel - ismertette.

A debreceni Nagytemplom szomszédságában álló Aranybika szálló terveit Hajós Alfréd készítette, az épület 1915-ben épült meg eklektikus stílusban. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Létezik-e internetesztétika?

Létezik-e internetesztétika?

New Mediations / Új Közvetítések a MODEM-ben

Így újulhat meg az Aranybika Szálló

Így újulhat meg az Aranybika Szálló

A NAPUR ARCHITECT Kft. tervpályázata végzett az első helyen.

Megújul a debreceni Aranybika

Megújul a debreceni Aranybika

Nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a debreceni Aranybika Szálló felújítására és új oktatási központ létrehozására.

Hirdetés