A Paradigma Ariadné előadása Pozsonyban.

A Paradigma Ariadné stúdiót is meghívták előadást tartani a pozsonyi Singularch eseménysorozatra. Az irodát a járványhelyzet miatt egyedül képviselte az egyik alapító, Smiló Dávid, akinek az angol nyelvű előadását szerda nézhetitek meg a Singularch oldalán.

Az előadásban lesz egy felvezető, ahol Dávid bemutatja az irodát, beszél a névről, de mindenekelőtt a viszonyukat a fiatal építész státuszhoz Közép-Kelet-Európában. „Ennek lesz egy kulcsmondata is a prezentációmban, de ezt most nem lőném le” – mondta az Octogonnak Smiló Dávid.

Az egész előadást áthatja annak az elemzése, hogy miért fontos a networking a régióban, ha egy fiatal építész nemzetközileg akar érvényesülni. Ezen kívül

„a legfontosabb projekteken keresztül elmagyarázzuk, mit miért csinálunk, vagyis aki eddig csak a képeket látta, az most majd megértheti, mik voltak a motivációk ezen projektek mögött.”

Az előadás angolul látható majd szerdán 19 órától. 

A Singularch-sorozatban jobbára nyugat-európai fiatal építészirodák szerepelnek, a Paradigma mindössze a negyedik meghívott stúdió az egykori keleti blokkból. A korábbi szereplők: Ronald Rietveld (Amszterdam), Kersten Geers (OFFICE KGDVS, Brüsszel), RAUM (Nantes), FALA (Porto), Bureau B+B (Amszterdam), FAKT (Berlin), RAAMWERK (Brüsszel), CIRCOLO-A (Genova), TAB (Bécs), Toni Gironés Saderra (Barcelona), ORA (Znojmo), KOSMOS (Moszkva), Langarita–Navarro (Madrid) ov–a (Prága). 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tesztoszteron-csörte a kortárs magyar építészet tárgyában

Tesztoszteron-csörte a kortárs magyar építészet tárgyában

Az MMA Tesztoszteronépítészet sorozatának különkiadásában Smiló Dávid és Erhardt Gábor reagál Justin Shubownak a magyar építészet egészét degradáló előadására.

Octogon 170

170 - 2021/6

Megjelent az OCTOGON magazin új, 170-es (2021/6-os) lapszáma, benne sok egyéb mellett egy parki ufóval (Hungexpo F1 fogadóépület), egy élőlény házzal (Attila99loft), egy bivalyzongorával (Tanösvény és bivalyistálló Sándorfalva határában) és egy interjúval Rostás Péterrel (aki nem a historizmus dzsihadistája) a Szent István-terem átadásának apropóján a vári átalakításokról.

Újabb két magyar építészirodát jelöltek Mies van der Rohe Awardra

Újabb két magyar építészirodát jelöltek Mies van der Rohe Awardra

Közzétette a teljes listát a Mies Alapítvány, melyhez az építész stúdió és a Dobrosi Architects is csatlakozott.

Hirdetés