A MOME hallgatóinak kiállítása a Magyar Építészeti Múzeumban
Évtizedek óta alig vetül figyelem a második világháború utáni modern építészet egyik legjelentősebb szakmai centrumára, az Ipari Épülettervező Vállalatra (IPARTERV). A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új kiállítóterének első kiállítása most ezt a sok ezer létesítményt számláló örökséget és a mögötte húzódó történeteket hivatott újra felfedezni. A MOME hallgatói által kurátorként rendezett „Ismeretlen IPARTERV – Egy tervezővállalat hőskora 1948–1970” nyolc szekcióra bomlik, amelyeket egy háromrészes cikksorozatban mutatunk be.
Nyolc tematikus részleg kísérletet tesz arra, hogy a hagyományos építészettörténeti megközelítéstől részben elszakadva, a társadalmi-kulturális összefüggésekre rávilágítva és a jelen aktualitásain átszűrve hívja fel a figyelmet az eddig „takarásban” rejtőzködő IPARTERV-örökségre. Az első válogatásban az IPARTERV építészei kerültek előtérbe, most a vállalathoz kapcsolódó sikertörténetről és a progresszív fotóműhelyről lesz szó.
MI AZ IPARTERV SIKERTÖRTÉNETE?
Bálint Júlia
Ha ma meghalljuk az IPARTERV szót, először talán nem a kiváló épületek, építészeti megoldások és Kossuth- vagy Ybl-díjas építészek jutnak eszünkbe, hanem az a neoavantgárd képzőművészeti csoport, amelynek megalakulása két – az IPARTERV székházában – rendezett kiállítással indult 1968–1969-ben. Ugyanakkor az IPARTERV mint vállalat a hazai és nemzetközi építész szakma, az ipar, és az épületeket ma is használó emberek szempontjából kiemelkedő jelentőségű.
Az IPARTERV működésére jellemző volt a technikai progresszivitás, a nyitottság és a szakmai szempontok előtérbe helyezése, valamint a szocialista iparosítás pozitív vonásaként értelmezhető közösségi szemlélet. Ezt a működést támogatta a vállalatot övező tudatos kommunikációs propaganda, egyfajta sikerpropaganda, mely minden jelentős újításról, újfajta építészeti megoldásról és az ezeket követő elismerésről beszámolt vállalati kiadványaiban, a hazai és nemzetközi szaksajtóban, de még az olyan közéleti napilapokban is, mint a Népszava vagy a Népszabadság.
A vállalat által tervezett és épített épületek, illetve a tervezők számos díjban és elismerésben részesültek, és ezek évről évre egyre jelentősebbek lettek. A szakmai események a hazairól a nemzetközi színtérbe is átkerültek, a folyamatos dokumentálás hatására pedig kialakult egy „ideálkép” a vállalatról. Ez a kép eleinte a vállalat dolgozóinak tudatában alakult ki, később viszont az építész szakmára, sőt a közvéleményre és a rendszerváltás utáni időben a kollektív emlékezetre is kiterjedt.
A vállalat körül kialakított sikerpropaganda – ezt ma PR-nak neveznénk – négy témára osztható. Az első a vállalat és a dolgozók által elnyert hazai és nemzetközi díjak témája, melyeknek ma is van értékük és rangjuk mind szakmai, mind közéleti szempontból. A második téma a nemzetközi rangú eseményeken való részvétel, illetve azok hazai szervezése, melyek szakmai szempontból jelentősek. A harmadik téma a vállalat folyóiratain keresztül történő kommunikáció, melyet tudatosan Nyugatra is szántak, a negyedik pedig az exporttevékenység, ugyanis a hazai tervezéseken túl az IPARTERV számos külföldi épület tervezésében is szerepet vállalt. Ezek a kiállításon egy magazin formájában összegezték.
FOTÓ-ARCHITEKTÚRA
Pokker Lili Nadin
Az IPARTERV 1949-es alapításától kezdve dokumentált archívuma a II. világháború utáni magyar építészeti és ipari fotográfia különleges emléke. 21 650 fekete-fehér albumokba rendezett kép alkotja, melyek ma már digitalizált formában is elérhetők a Modern Ipari Építészetért Alapítvány (MIEA) kezelésében. Az archív képeket alkotókhoz rendelni nehéz, ugyanis az IPARTERV Fotóosztályán a vállalat megalakulásától 1959-ig az archívumot gondozó Aczél Márta és Balassa Ferenc közösen fényképezett, majd utóbbit Bognár János váltotta, aki 1964-től egyedül dolgozott. Emellett a vállalat megbízására az MTI fotósai is készítettek képeket, ezek jellemzően beállított felvételek, az MTI-nél is dolgozó Balassa Ferenc, Seidner Zoltán és Fényes Tamás fotói. A kiállításon a fotográfiák válogatásából látható egy installáció.
A kötött, dokumentatív jellegű témák ellenére a geometriai játék, az ismétlődő elemek sajátos ritmusa, a perspektívák és irányvonalak érzékletes megjelenítése művészi szintű fotográfiák születését is lehetővé tette. A fekete-fehér képek hangsúlyos fény-árnyék hatásai és az éles kontrasztok absztrakt kompozíciókká sűrűsödnek az éjszakai felvételeken. A modellfotók – az épületek, szerkezeti elemek vagy egész gyárkomplexumok kicsinyített másairól készült felülnézeti, a makett valós arányait érzékeltető képek – mellett jellemzők a modell horizontvonaláról vagy akár az alacsonyabbról készített, egy valódi épület közelében álló ember nézőpontjának illúzióját keltő képek.
A mai szemmel akár már komikusnak ható, előre megrendelt, életszerűtlen, beállított propagandafotók mellett pedig a munkások életét és a munkafolyamatot bemutató pillanatkép jellegű fotókat is találunk, amelyeknél a kompozíció már a fotós saját látásmódját tükrözi. Az építkezéseken készült képeken éles kontraszt figyelhető meg az emberi lépték és az ipari létesítmények monumentális méretei között, mely szinte érzékelteti a tervutasításos rendszer nyomását, az erőszakos iparosítás és a munkások helyzete között feszülő ellentétet.
Helyszín: MÉM MDK – Walter Rózsi-villa | Műhelytér (1071 Budapest, Bajza utca 10.)
Az időszaki kiállítótér megközelítéséhez kérje a Walter Rózsi-villa munkatársainak segítségét a jegypénztárnál.
Forrás: MOME
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
