Böngéssz a programok között!

Elindult a jegyértékesítés a Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokra, melynek középpontjában idén az épületek, városok mögött álló, kreatív szakemberek állnak. A szervezők ezúttal is közel húsz filmmel és számos kísérő programmal várják az érdeklődőket március 7-10. között a Toldi Moziban. 


A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapok idei, 16. évadában az emberi történeteké a főszerep. Épületeink, városaink számos kreatív, elhivatott résztvevő közös munkájának eredményeként jönnek létre: az építészek mellett urbanisták, építőmunkások és aktivisták formálják közvetlen környezetünket, és gyakorolnak hatást mindennapi életünkre, rendszerint névtelenül maradva. A fesztivál szervezőinek célkitűzése ebben az évben, hogy helyzetbe kerüljenek az építészettel és várostervezéssel foglalkozó, gyakorta háttérben dolgozó szakemberek.

A kurátorok által válogatott, People behind mottóhoz kapcsolódó filmek az építészeten túl az urbanisztika, a várospolitika, az ökológia, a közlekedés, a technológia, az aktivizmus, a társadalmi átalakulás kérdéseivel is foglalkoznak. A program keretében díjakkal már elismert és újonnan debütáló filmek is helyet kapnak, emellett a vetítéseket kísérve több rendezői előadásra és a témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. A közel húsz műsorra tűzött filmet eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal vetítik márciusban a Toldi Moziban.

A Néplázítók: Frances Goldin és a harc Cooper Square-ért című nyitófilm olyan kérdésekre keresi a válaszokat mint, hogy mi a valódi tétje a városrehabilitációról szóló nyilvános diskurzusoknak; hogyan inspirálhatók az emberek részvételre a környezetük jövőjének alakításában; valamint hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésre egy olyan játszmában, ahol a hatalom áll a másik oldalon. A film Frances Goldin és szomszédainak történetét meséli el, akik 1959-ben felvették a kesztyűt, és kiálltak a New York-i nyomornegyedet felszámoló akció ellen. 


Az idei filmek továbbá olyan témákkal foglalkoznak mint, hogy mitől érzik jól magukat az emberek egy helyen; milyen szerepet játszik a design a globális kihívások kezelésében; mi történik egy épülettel az évtizedek, vagy épp csak egy nap folyamán; milyen eszközökkel motiválható egy közösség; hogyan befolyásolják otthonainkat az ökoszisztémában, a társadalomban és az életmódban bekövetkező változások; milyen jövő elébe nézhet egy modern és egy funkcióját vesztett épület; vagy milyen ellentmondások feszülnek a nyugati és keleti kultúra között építészeti kérdésekben.

A fesztivál során közelebbről megismerkedhetnek a nézők emellett Karl Schwanzer osztrák építész, Makovecz Imre és a népművelők, Sigurd Lewerentz svéd építész, Kepes György alkotó és kutató, valamint Álvaro Siza Vieira portugál és Balkrishna Vithaldas Doshi indiai építész munkásságával. 


Házban laksz? Szereted a filmeket? Ismerd meg az épületek, városok mögött álló embereket március 7-10. között a Toldi Moziban a Budapesti Építészeti Filmnapok keretében! Az előzetes jegyvásárlás már elindult: a belépők a mozi honlapján és jegypénztárában válthatók meg.

________________________________________

Program

Március 7. | csütörtök
20:00 Néplázítók: Frances Goldin és a harc Cooper Square-ért | Toldi Mozi, Nagyterem
20:30 Néplázítók: Frances Goldin és a harc Cooper Square-ért | Toldi Mozi, Kisterem
21:45 Fogadás + nyitóbuli

Március 8. | péntek
17:30 A Plan for Paradise | Toldi Mozi, Kisterem
17:45 Belül kell felépíteni a házat… + beszélgetés Makovecz Imre közösségépítő munkásságának hagyatékáról és annak reaktualizálásáról | Toldi Mozi, Nagyterem
19:15 He Flew Ahead – Karl Schwanzer Architect’s Poem | Toldi Mozi, Kisterem
19:30 Where We Grow Older + When We Live Alone + filmelemzés és beszélgetés a rendezővel | Toldi Mozi, Nagyterem
21:00 The Placeman + Grandad and the Pier | Toldi Mozi, Kisterem
21:15 Fénnyel írt terek + Lewerentz – Áldott sötétség | Toldi Mozi, Nagyterem

Március 9. | szombat
16:45 Basilico – Master Of Urban Landscapes + filmelemzés és beszélgetés az építészeti fotózásról fényképészekkel | Toldi Mozi, Kisterem
17:15 Ételképek + beszélgetés a fenntartható élelmiszertermelésről építészeti és urbanisztikai vonatkozásban | Toldi Mozi, Nagyterem
18:45 27 Storyes – Alterlaa Forever + beszélgetés a rendezővel | Toldi Mozi, Nagyterem
19:00 Kepes György: A tudós agyával + a festő szemével | Toldi Mozi, Kisterem
21:00 Vitić Dances | Toldi Mozi, Kisterem
21:15 The Silo + Siza | Toldi Mozi, Nagyterem

Március 10. | vasárnap
16:00 A World to Shape + Think Local Act Global: beszélgetés a placemaking, a zerowaste, illetve az egyéni és közösségi szerepvállalás témakörökhöz kapcsolódva | Toldi Mozi, Kisterem
18:00 Ígéret: B. V. Doshi, az építész | Toldi Mozi, Nagyterem

________________________________________

 

16. Budapesti Építészeti Filmnapok   Web | Facebook | Instagram
Időpont: 2023. március 7-10.
Helyszín: Toldi Mozi
Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.

 

forrás: sajtóanyag




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szerepelj a Bartók Boulevardon

Szerepelj a Bartók Boulevardon

Nyílt pályázatot hirdet az Eleven Ősz

Brutalizmus testközelből

Brutalizmus testközelből

Városi séta a KÉK-kel a Thököly úti OKISZ székházhoz

Város, közösség és fecsegés a szabad ég alatt

Város, közösség és fecsegés a szabad ég alatt

Szabadtéri évadzáró Pecha Kucha Night 2021. július 20-án.

Hirdetés