A logisztikai megoldást három üzemükben is bevezetik még az év végéig.

A Cemix építőanyag-gyártó cég időkapus rakodási rendszert vezet be 200 millió forintos beruházással, a logisztikai megoldást először a Bugyi községben lévő üzemben, majd a tervek szerint az év végéig a veszprémi és a debreceni üzemében is alkalmazza majd – közölte a társaság.

A vállalat 2020-ban indult nagyszabású fejlesztési terv részeként 200 millió forint összértékű projekt keretében építi ki az új, időkapus, ütemezett kiszolgáló rendszert, emellett korszerűsíti és bővíti a rakodásra érkező teherjárművek parkolóját. Az előzetes becslések azt mutatják, hogy az időkapus rakodási rendszer csúcsidőszakban akár 2000-2100 tonna építőanyag berakodását is lehetővé teszi egyetlen nap alatt – szemben a korábbi 1400-1500 tonnával –, ami mintegy 100 teherautó kiszolgálását jelenti. A fejlesztéseknek köszönhetően mintegy 20 százalékkal nagyobb ügyfélforgalmat lehet elérni egy nap alatt, középtávon pedig 30 százalékos növekedés elérése a cél.

A közleményben hangsúlyozzák, a teljes logisztikai folyamatot új komplex IT-rendszer irányítja és felügyeli. A fuvarozóknak a megrendelt és előre összekészített termékek átvételére előre meghatározott időablakot biztosít. A művelet valamennyi fázisa digitalizált, nincs szükség papírmunkára, helyszíni ügyfélszolgálati ügyintézésre.

Az új logisztikai megoldás egyes elemei már működnek, a parkoló korszerűsítése befejeződött, az IT-rendszer néhány modulját is használják.

A veszprémi székhelyű Cemix Hungary Kft. 1990 és 2020 novembere között Lasselsberger-Knauf néven működött, tavaly ősszel cég- és márkanevet váltott. A társaság tavaly 12,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Adózott eredménye 2020-ban meghaladta a 900 millió forintot.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mi áll az építőanyagok extrém áremelkedése mögött?

Mi áll az építőanyagok extrém áremelkedése mögött?

Sokkal inkább világpiaci folyamatok, mint a gyártók profitmaximalizáló törekvése.

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

A növekedés valamennyi termékcsoportban érezhető, de legjobban a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok terén.

Ellátási gondok hőszigetelési és más építőkémiai termékeknél

Ellátási gondok hőszigetelési és más építőkémiai termékeknél

Új beszállítókat keresnek az építőkémia iparág szereplői.

Hirdetés