Villámcsapás miatt gyulladhatott ki a Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó faszerkezete.

Tűzvész miatt beomlott a révfülöpi Fülöp-hegyen lévő Millenniumi kilátó csütörtök hajnalban – közölte a Flying Media Hungary. A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a kilátó kigyulladt, és az épület belső csigalépcsője, valamint a teteje égett teljes terjedelmében.

A kővágóörsi önkéntes és a badacsonytomaji hivatásos tűzoltók az oltás mellett a kilátó kőből épített szerkezetét, valamint a környező füves, fás területet is védték vízsugarakkal.

A munkálatok közben a torony fából épített része beomlott. Kondor Géza, a település polgármestere az MTI-nek azt mondta, villámcsapás miatt gyulladhatott ki a kilátó faszerkezete. A közel 22 méter magas kilátót az ezredfordulón építtette az önkormányzat; volt rajta villámhárító és biztosítás is kötöttek rá.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A cinkotai ferde torony

A cinkotai ferde torony

Fotogén kilátó a Naplás tó fölött a Robert Gutowski Architects tervei alapján.

Megnyitott a Tisza-tó két legkülönlegesebb kilátója, amik csak a vízen keresztül közelíthetők meg

Megnyitott a Tisza-tó két legkülönlegesebb kilátója, amik csak a vízen keresztül közelíthetők meg

A két kilátót modern, mégis tájba illeszkedő stílusban tervezte meg Komáromi Tas építészmérnök.

Vízi kilátótornyok épülnek a Tisza-tavon

Vízi kilátótornyok épülnek a Tisza-tavon

Két új ökoturisztikai létesítmény építésébe kezdett a Békatutaj Egyesület.

Hirdetés