A lengyel NArchitekTURA tájépítész stúdió alkotása a Mies Awardon is jelölt.

A Narchitektura lengyel tájépítész stúdió negyven szürke homokkő-táblából alakított ki emlékparkot Oświęcim egykori nagyzsinagógájának a helyén, amit a náci párt 1939-ben, Lengyelország megszállása idején rombolt le. Az oświęcimi Nagyzsinagóga emlékparkot a zsidó templom megsemmisülésének 80-ik évfordulóján adták át, idén pedig jelölték a Mies Awardon.

„Az emlékpark alapvető gondolata egy archív fotóból ered, amelyet közvetlenül a második világháború elején, az oświęcimi nagyzsinagóga lerombolása után készítettek a nácik – mondta el a Narchitektura alapítója, Bartosz Haduch a Dezeennek. –  A fekete-fehér képen egy halom tégla- és kőtörmelék látható. Mi ezt a régi fényképet akartuk kortárs eszközökkel és formákkal újraértelmezni.”

A második világháború előtt a város lakosságának mintegy fele zsidó volt, a nagyzsinagóga pedig a város húsz zsinagógájának egyike volt. A náci megszállás alatt Oświęcimben alakították ki az auschwitzi koncentrációs tábort, ahol a holokauszt során közel egymillió zsidót öltek meg. A parkot a reflexió helyeként hozták létre, a Narchitektura által tervezett számos olyan tér egyikeként, amelyek felhívják a figyelmet a város zsidó örökségére.

A nagyobb projekt részeként megalkotott emlékpark mellett, a Narchitektura felújította a város egyik megmaradt zsinagógáját, amely ma a helyi zsidó központ otthona is, de ugyancsak tervezett szabadtéri kiállítási felületeket a városban. „Eleinte az ügyfél kérése az volt, hogy ebbe a parkba is egy hasonlót hozzunk létre, de amikor megláttuk ezt a gyönyörű helyet, megkérdeztük, tőle, hogy miért ne tervezhetnénk meg ezt az egész helyet?"  – magyarázta Haduch.  

„Egy olyan békés, elszigetelt teret akartunk létrehozni a természetben, ami azt az érzést kelti, mintha a templom belsejében lennénk. Itt a fák alkotják meg a ’természetes boltozatot’ az emlékpark felett.”

Az egykori zsinagóga kő körvonala határolja a park szélét. A homokkő-lapokat egy kőbányából szerezte be Haduch majdnem egy évtizeddel ezelőtt. „Ezeket a kőlapokat használták alátétként kisebb formátumok kivágásához, ezért látható felületükön egy sűrű szabálytalan hálóminta. Örültem a gépek által készített grafikai tervezésnek, amik bármilyen előzetes terv vagy projekt nélkül készültek, és azonnal arra gondoltam, hogy ez az anyag kiváló választás lesz” – folytatta. A parkban ugyancsak található egy háromszög alakú, corten acélból készült doboz is, amely információkat tartalmaz az egykori zsinagógáról, valamint számos acélpad, míg a lelőhelyen végzett régészeti munkák során talált csillár másolatát a medence fölé függesztették.

Haduch azt reméli, a park megfelelő emlékhely Oświęcim lakosainak, valamint a városba és a közeli auschwitzi koncentrációs táborba látogatóknak: „Ez a szerény tájprojekt arra törekszik, hogy megfelelő módot találjon a múlt emlékének ápolására. Egy békés, meghitt és inspiráló közterületet akartunk létrehozni. Egy olyan emlékművet, ami szinte láthatatlan és beolvad a környező természetbe.”
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Különleges emlékpark született a lerombolt oświęcimi nagyzsinagóga helyén

Különleges emlékpark született a lerombolt oświęcimi nagyzsinagóga helyén

A lengyel NArchitekTURA tájépítész stúdió alkotása a Mies Awardon is jelölt.

Kortárs aukció az autizmussal élőkért

Kortárs aukció az autizmussal élőkért

Egyedülálló kulturális kezdeményezést indított az Autistic Art Alapítvány

Budapest leghosszabb parkja mellett épülnek otthonok

Budapest leghosszabb parkja mellett épülnek otthonok

Egy 23 kilométer hosszú zöld folyosó egyik szakaszán épül a Thermal Zugló.

Hirdetés