A tavaly decemberben átadott MOL Campus, a MOL-csoport új székháza a londoni Foster + Partners és a hazai Finta és Társai Építész Stúdió együttműködéséből született, hazánkban egyedülálló, 143 méter magas és 28 emeletes irodaépület.


Már a kezdeti tervek felvázolása során szempontként szerepelt, hogy a MOL-csoport Shape Tomorrow 2030+ stratégiáját támogatva a fenntarthatóság jegyében épüljön meg, így a célok között szerepelt az is, hogy a korábban elnyert BREEAM Excellent mellett LEED Platinum minősítést is elnyerje.

Utóbbi egy amerikai minősítési rendszer, melyet 1998-ban vezettek be és mely globálisan is az egyik legelterjedtebbek közé sorolható. A zöldépület-értékelési rendszer kidolgozásánál a követelményeket 5 környezeti kategóriába sorolják (környezeti szempontból előnyös elhelyezkedés, vízfelhasználás hatékonysága, energia és légkör, anyagok és anyagi eszközök, belső környezet minősége), de még ezt megelőzően is különböző előkövetelményeknek kell megfelelnie az adott épületnek ahhoz, hogy minősítendővé válhasson.

Végső soron az összpontszámok alapján 4 minősítési kategóriában („Certified”, „Silver”, „Gold”, „Platinum”) határozzák meg az épületek minősítési szintjét, melyből a MOL Campus a legrangosabb, Platinum szintet nyerte el, melyből több besorolásban is maximális pontszámot ért el. Ide sorolhatjuk pl. az építési tevékenység szennyezés-megelőzését, a barnamezős terület-fejlesztését, az élőhely védelmét és helyreállítását, a heat-island effect kiküszöbölését, vagy akár a fényszennyezés csökkentését is.
 


A fenntarthatóság jegyében több egyéb kritériumra is hangsúlyt fektettek, melyek szintén megvalósulhattak:

  • A fenntartható területek
  • Az esővíz összegyűjtésre kerül, melyet a növények öntözésére és a mosdók öblítésére használják fel
  • A mosdók öblítését esővízzel és a kézmosásnál keletkező szürkevízzel váltjuk ki
  • A talajszondáknak köszönhetően geotermikus hőenergia kerül felhasználásra az épület fűtéséhez 
  • Az épület teljes energiafelhasználásának 5 százalékát adja majd napenergia
  • 28 ezer négyzetméter üveg homlokzatnak köszönhetően munkaállomások 90%-át természetes fény világítja be
  • Káprázáscsökkentő belső árnyékolórendszerek kialakítása 
  • CO2-érzékelők és igény szerint szabályozott szellőzés a magas kihasználtságú helyiségekben
     


Összességében az elnyert minősítés kiváló példaként szolgál a kitartó közös munkára-, gondolkodásra, mely a tervezők, kivitelezők, beruházók és fenntarthatósági tanácsadók között zajlott. Büszkék rá, hogy egy ilyen, hazai viszonylatban példátlan léptékű irodaház projekten volt lehetőségük szoros együttműködésben dolgozni ennyi hozzáértő és nagy tudású szakemberrel.
 


Forrás: Finta Stúdió

 

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Halmozta a sikereket a Market az Év Irodája versenyén

Halmozta a sikereket a Market az Év Irodája versenyén

Három Market Építő Zrt. által épített irodaház is van a nyertesek közt. 
 

Szavazz az Év Épületére az Archdaily-n

Szavazz az Év Épületére az Archdaily-n

Eddig kilenc magyar épület szerepel a versenyben.

Hirdetés