Zubreczki Dávid, az Urbanista blog szerzője írt arról, számára mit jelent az építészet.
"Nekem az építészet az, ami másnak a zene vagy a ruhák. Nem vagyok se szakács, se szabó, se építész. Egyszerűen szeretem a jó házakat. Meg szeretem erre felhívni mások figyelmét, hogy aztán jókat vitázzunk róla a neten. Vagy a kocsmában." Zubreczki Dávid, az Urbanista szerkesztője mondta el nekünk gondolatait az építészetről.
Nekem az építészet…
… nem valami komoly szakmai dolog. Egy ház használata nem bonyolultabb, mint felvenni egy nadrágot reggel, meghallgatni egy számot a telefonunkról vagy megenni egy tányér töltött káposztát. Az autóvezetésről nem is beszélve. Mitől lenne szakmaibb kérdés házakról beszélni, mint ruhákról, zenékről, ételekről vagy autókról?
Soha nem értettem, hogyan lett az építészet ennyire bennfentes téma. Épületekben élünk, dolgozunk, tanulunk és költjük el a pénzünket. Minden túlzás nélkül bennük és köztük élünk. Teljesen mellékes, hogy más mit eszik, mit hallgat, milyen ruhát vesz fel, vagy milyen kocsival jár.
Ám nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást a minket körülvevő házakról, utcákról, terekről. Szinte minden művészeti ág hatása alól kivonhatjuk magunkat. Az építészeté alól nem.
Ennek tükrében egészen furcsa, hogy míg boldog-boldogtalan étteremkritikákat ír, zenei listákat állít össze, divatvlogokat futtat és órákat képes beszélgetni az autókról, az építészet még mindig valami szakmai izé. Három összeráncolt homlokú ember komoly beszélgetése egy pódiumon, amit másik három hallgat a közönség soraiból. Valami, amit csak hosszas előtanulmányok után vehetünk a szánkra, szigorúan ügyelve arra, hogy szavaink legalább harminc százaléka érthetetlen legyen a földi halandóknak.
Pedig példátlanul izgalmas világról van szó, amiben épp laikusként lehet a legjobban lubickolni, mert elképesztően sok mindent lehet benne felfedezni. Mindenféle kötöttség vagy beavatottság nélkül.
Egy ételre bátran rámondjuk, hogy finom-e vagy sem, vannak ruhák és zenék, amiket nagyon szeretünk, és olyanok is, amiket ki nem állhatunk. Kedvenc autómárkája meg már a legtöbb óvodásnak is van. Miért nem tudunk ugyanilyen könnyedén véleményt mondani egy épületről? Igen, igen, tisztában vagyok vele. Hiába használunk egyszerűen és magától értetődően egy házat, a tervezése egyáltalán nem olyan könnyű. Bonyolultabb a nadrágvarrásnál vagy a töltöttkáposzta-főzésnél, de még egy gitárszólónál is. Némelyiké az autógyártásnál is.
Csakhogy a kocsik, ruhák és zenék közönsége – mi több, rajongói – nem mind mérnökök, divattervezők vagy zenészek. Legtöbbjüknek elképzelése sincs, hogyan kell tökéletes slágert vagy pizzát készíteni. Ez lenne a természetes az építészetnél is. Egy nagy, laikus tömeg, amelyik rendszeresen követi, mi történik az építészetben, anélkül hogy érdekelné a szakmai háttér. Aztán az újdonságokat persze megvitatja az osztályban, a munkahelyén, a neten vagy a kocsmában.
Nekem az építészet az, ami másnak a zene vagy a ruhák. Nem vagyok se szakács, se szabó, se építész. Egyszerűen szeretem a jó házakat. Meg szeretem erre felhívni mások figyelmét, hogy aztán jókat vitázzunk róla a neten. Vagy a kocsmában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
