A Dezeen Awards 2020-on dicséretben részesült.

Kihirdették a 2020-as Dezeen Awards díjazottjait, melyen kiemelt dicséretet kapott a Robert Gutowski Architects tervei alapján Pátyon épült Szent II. János Pál Templom civic and cultural interior kategóriában. A mezőny idén is nagyon erős volt, a 1374 jelölt közül 12 győztest hirdettek és további öt projektet díjaztak.

A  Robert Gutowski Architects pátyi templomát mi is bemutattuk már, erről szóló írásunk itt olvasható. A templom a közönségszavazatok alapján kategóriájának ezüstérmes lett, erről pedig itt írtunk. 

Szent II. János Pál Templom

Tervezés: 2004-2007
Megvalósulás: 2007-2020
Alapterület: 980 m2
Felelős tervező: Gutowski Robert (Robert Gutowski Architects)
Építészet és belsőépítészet: Boczkó Ákos, Bollók Gáspár, Dely-Steindl Barnabás, Kovács Hunor László, Kövér István, Révaió Attila, Szokolay Béla Ákos
Szobrászat: Böjte Horváth István
Kertépítészet: Páll Attila
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lerakták Berlinben az első keresztény-zsidó-muszlim imaház alapkövét

Lerakták Berlinben az első keresztény-zsidó-muszlim imaház alapkövét

A House of One-ban három vallás kerül egy fedél alá.

A szív és a lélek felől közelítettünk

A szív és a lélek felől közelítettünk

Bemutatjuk a Robert Gutowski Architects Sencsen Operház tervpályázatán az első tizenkettőbe került tervét.

Hirdetés