Elkezdik megemelni a vízparti épületeket.

San Francisco városa egyike azoknak a vízparti településeknek, amelyeket fenyeget a tengerszint emelkedés. A hatóságok úgy döntöttek, hogy három méterrel megemelik a város egyik ikonikus épületét, ezzel védve az éghajlatváltozás okozta árvizektől.

A Building 12 nevű épületet még az amerikai hajógyártás fénykorában, 1941-ben húzták fel a második világháborúban felmerülő igények kielégítésére. Most a Perkins&Will építészirodát bízták meg azzal, hogy emelje meg a kétezer tonnás épületet úgy, hogy biztonságban legyen a fenyegető árvizektől.

A hatalmas szerkezet felemelésére való felkészülés kilenc hónapot vett igénybe, míg a tényleges emelési folyamat várhatóan két hétig tart majd.


Az épület alá 136 hidraulikus emelőt telepítettek. Fontos, hogy a felemelt épület ne mozogjon el, ezt pedig számítógépek segítségével érik el, amelyek azonnal leállítják a munkát, ha bármilyen eltérés tapasztalható. 

A korábbi hajógyártó üzem átalakulása után többek között a helyi kézművesek boltjainak ad majd otthont. A projekt csak egyik eleme a terület rekonstrukciójának: a Pier 70 fejlesztési terv részekén további régi épületeket alakítanak majd át, de új lakóparkokat is építenek emelt struktúrával.

Forrás: San Francisco Chronicle




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Morphosis épülete lehet Los Angeles új ikonja

A Morphosis épülete lehet Los Angeles új ikonja

Los Angeles bulinegyedében 2021-ben kezdődik az építkezés.

Így nézne ki az Országos Széchényi Könyvtár új épülete az A4 Stúdió tervei szerint

Így nézne ki az Országos Széchényi Könyvtár új épülete az A4 Stúdió tervei szerint

A koncepciót beválasztották a S.ARCH nemzetközi építészeti konferencia döntősei közé.

A kevesebb több vagy unalmas? - 10 posztmodern épület

A kevesebb több vagy unalmas? - 10 posztmodern épület

A macskára hasonlító óvodától a gótikus katedrálisra emlékeztető irodaépületig.

Hirdetés