A víz világnapja alkalmából megnyílt kiállítás és installáció a CAN Architects és két középiskola közreműködésével jött létre.

VÍZ+TARTÁS” címmel kreatív kiállítás nyílt diákok munkáiból a Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Térben 2023. március 22-én, a víz világnapján. A Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Tér kezdeményezésében a CAN Architects egy győri és egy budapesti középiskolával közösen dolgozott egy héten át. A munka eredménye egy bárki által birtokba vehető installáció a parkban és egy színes kiállítás a Millenium Háza alagsori kortárs kiállítóterében. 
 

Fotó: CAN Architects

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum vett részt az egy hetes műhelymunkában, amely nagyon aktuális kérdéssel, a felelős vízgazdálkodással foglalkozott. 

A Millenium Házában működő NEO Kortárs Művészeti Tér célja, hogy aktív szakmai együttműködést alakítson ki művészeti felsőoktatási intézményekkel, és más oktatási fórumokkal is. A művészeti tér nagy hangsúlyt kíván fektetni a művészetek edukatív célú közvetítésére, illetve a aktuális társadalmi kérdések edukatív jellegű és művészeti célú megközelítésére is.

Ennek jegyében szervezte középiskolások számára az egy hetes műhelymunkát, amely elméleti és gyakorlati foglalkozások keretében egy globális problémát, a vízzel kapcsolatos civilizációs magatartást járta körül vízügyi szakemberek, múzeumpedagógusok és a CAN Architects szakembereinek közreműködésével. 
 

Fotó: CAN ArchitectsFotó: CAN Architects


Elméleti ráhangolódásként a fővárosba naponta felutazó – azaz az iskolai lógásért nagy áldozatot hozó – győri diákok budapesti társaikkal egytt előadásokat hallgathattak a víz és vízmegtartás témakörében jártas szakemberektől, többek között a FŐKERT vagy a WWF munkatársaitól, a Duna Múzeum múzeumpedagógusaitól, illetve speciális vízügyi területek képviselőitől; szakaszmérnök, gátőr, egyetemi tanár és építészek is prezentáltak a vízzel kapcsolatos feladataikról.

A témákat world café és kerekasztal beszélgetés formájában is feldolgozták, a CAN Architects pedig kamatoztatta az épített környezeti nevelés terén szerzett évtizedes tapasztalatát, így a gyerekek különféle térérzékelést segítő helyzetgyakorlatokban is részt vettek a workshop végső eredményét jelentő kreatív alkotás előtt. 

 

Fotó: Zöldi Anna Fotó: Zöldi Anna


A diákok néhány fős csapatokban a hét folyamán szerzett tudásból és inspirációkból kiindulva terveztek meg egy-egy tetszőleges technikájú kiállítási tablót, amely a vízmegtartás, a vízzel való felelős bánásmód különböző aspektusait teszi közérthetővé. Ezen kívül a csoportok mindegyike tervezett egy-egy installációt a Millennium Háza melletti szabad terültre, melyet színes és látványos makett formájában is bemutatott. 

 

Fotók: Zöldi Anna

A CAN Architects építész csapata a közös kutatás, gondolkodás és alkotás tanulságai alapján tervezte a Páraházat, amelyet a diákokkal együtt építettek meg. Az installáció egy fém szerkezetű, hálóval borított, fedett-nyitott pavilon, amelynek teteje az esetleges esővizet időlegesen összegyűjti, a talaj felé szivárogtatja, az árnyékban megtartott párának köszönhetően a meleg napokon enyhíti a forró klímát, és nem utolsó sorban költői látványt nyújt a parkban. A közösségi téri funkciókkal kibővített, a legkisebb szellőben is látványosan lélegző installációt március 22-én, a víz világnapja alkalmából megnyíló kiállítás keretében a látogatók is birtokba vehették.  

 

Fotó: Hajdú János. A Neo Kortárs Művészeti Tér tulajdona

A megépült Páraház egy városi közösségi laboratórium. Kísérleti átmeneti tér, amely beengedi a csapadékot, árnyékot ad és visszaveri a napfényt – így a környezeténél hűvösebb és párásabb mikroklímát képez. A létrejövő efemer tér a városi külterek új fajtájának prototípusa, amely 2023-ban a Millennium Háza / NEO Kortárs Művészeti Tér kültéri kiállító, közösségi és tanulási tereként működik.

 

Fotó: CAN Architects

A pavilon a VÍZ+TARTÁS témahét kutatási eredményei és az ezekre épülő technológiai és vizuális koncepciók összefoglalása. Történeti szálként a Városliget eredete, a 250 évvel ezelőtti mocsár idézete jelenik meg az új párás mikroklímában.

 

Terv: CAN Architects

A koncepció a város vízháztartásában a szivacsváros, az esőkertek és a zöldtetők eszköztárát kiegészítve a csapadékvíz lokális felhasználására ad új stratégiai javaslatot, amely fenntarthatóan apró, lokális vízmegtartó beavatkozással teszi élhetőbbé, kihasználhatóbbá az urbánus kültereket a klímaváltozás idején.

Az átmeneti tér a Városliget zöldfelületének szerves részét alkotja, a látogatók számára éjjel-nappal nyitott, pihenésre és kontemplációra hív. Az installáció a Millennium Házában folytatódó VÍZ+TARTÁS kiállítás kapuja, közösségi és kulturális helyszín és a NEO Kortárs Művészeti Tér edukációs tevékenységét kitágító kültéri tanulási hely. A tervező-alkotó csoport, a CAN Architects Építésziroda a tanulási terek és a közösségi tervezés hazai kutatója és szakértője. A Páraház a kültéri tanulási tereket és módszertanokat fejlesztő országos Bazalt Iskola projektjük első Budapesten végzett oktatási-tervezési workshopja és megépült helyszíne. / CAN Architects

 

Fotó: CAN Architects

Azt, hogy a diákok élvezték az egy hetes „kiképzést” mi sem bizonyítja jobban, mint az a lelkesedés, amellyel a megnyitón munkáikat prezentálták. Ennek persze feltétele volt a megnyitó interaktív hangulata, amit Cseh András egyszemélyes stand-up-ja alapozott meg, amellyel a közönséget szó szerint is mozgásba hozta. A projekt, mint első budapesti Bazalt-tanterem illeszkedik a CAN Architects szabadtéri oktatási munkájához, amiről már többször beszámoltunk. A fehér lepellel fedett pavilon pedig mostantól enyhülést nyújt a Ligetben őgyelgő vándoroknak, és remek fotótémát a fényképezés megszállottjainak. 

 

Fotó: Zöldi AnnaFotó: Zöldi Anna

 

A kiállítás 2023. június 18-ig ingyenesen megtekinthető a Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Tér kiállítóhelyén a Városligetben.


Forrás: sajtóanyag, CAN Architects, Octogon
Címlapkép: Hajdú János / Millenium Háza

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Komáromi erőd és kőbányai sétány is kapott Építőipari Nívódíjat

Huszadszor osztották ki az Építőipari Nívódíjakat.

Már több mint másfél millióan látogatták meg a Liget fejlesztéseit

Már több mint másfél millióan látogatták meg a Liget fejlesztéseit

A Szépművészeti Múzeumot 600 ezren keresték fel, de népszerű a Kutyás élménypark és a Sportcentrum is.

130 éves tervek és kiterjesztett valóság

130 éves tervek és kiterjesztett valóság

A Millennium Háza a mai igényeket kielégítve is megőrizte az eredeti jellegzetességeit.

Hirdetés